2017. szeptember 28., csütörtök

So sad

   Valamikor régen együtt dolgoztam egy nagyszerű emberrel. Szeretettel gondolok rá, mert mind szakmailag, mind emberileg nagyra tartottam. Sokat tanultam tőle, és közben remek társaság is volt. A nagy korkülönbség ellenére közel éreztem magamhoz. 
   Aztán nem is olyan rég úgy alakult, hogy újra együtt dolgozhatunk. Izgatottan vártam a közös munkát, mert vele a munka sem munka volt, hanem tényleg valami jó dologgá alakult. Tudod, amikor lehet valakivel beszélgetni, közös hullámhosszon vagytok, meg ilyesmi. Tényleg nagyon be voltam sózva, hiszen rég találkoztunk. Milyen lesz? Milyennek fog találni ő engem? Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk? Barátok sosem boltunk, de nagyon jó munkakapcsolatban voltunk. Azt hiszem elmondhatom, hogy kölcsönösen tiszteltük egymást. 
   Aztán eljött a nap, és a közös munka napjai hetekké, majd hónapokká dagadtak. És én még mindig csak vártam. Vártam azt a régi kollégámat, akivel egyszer régen együtt dolgoztam és oly nagyra tartottam. De valahogy nem akart jönni. Olyan érzés, mint amikor állsz a szakadó esőben, és vársz, mert félsz elmenni, de valójában tudod, hogy akit vársz, az nem fog jönni. De ha elmész, feladod a reményt, hogy jöjjön. Inkább vársz és ázol, mert amíg várakozol mindig ott az ígéret, hogy jön. Valahogy így voltam vele én is. Azt mondtam magamnak, hogy a nagy találkozás még várat magára. Akit én várok, az még nem érkezett meg.
   Ezt gondoltam hónapokon keresztül. Aztán feladtam. Mert akit vártam, nem jött. Jött helyette egy összetört, megkeseredett ember, akit nem tudtam hova tenni. Aki már nem szerette a szakmánkat, amit egykor annyira szerettünk. Aki már nem szeretett semmit és senkit, és legfőképp önmagát nem szerette. Nem tudtam vele mit kezdeni. Nem tudok vele bánni. Eleinte azt hittem, hogy csak felfalta azt az embert, akit én várok, ezért ha elég bátor és kitartó vagyok, kiszabadíthatom a szörnyeteg gyomrából. De nem volt benne semmi, csak az üresség. 
   Ezért el kell engednem. Nem várhatok rá tovább. Nem fog eljönni, hogy újra együtt nevessünk a régi vicceken és együtt húzzuk a szekeret, mert együtt még az iga is könnyebb.


Nincsenek megjegyzések: