2017. március 11., szombat

Az Alexandra végzete kapcsán...


   Mostanra már nyilvánvalóvá vált, hogy az egyik legnagyobb könyves hálózat, az Alexandra összeomlott. Ennek nyilvánvalóan számtalan oka van, aminek elemzésével köteteket lehetne megtölteni. Dezsőzést félretéve viszont a dolog szomorú oldalára szeretnék rávilágítani.
   Tragédia, ezt már nem lehet meg nem történtté tenni. A kiadók futnak a pénzük után, mert sokkal tartoznak nekik. Persze azt kevesen kérdik meg, hogy miért toltak ennyi könyvet a Szandiba, hiszen eddig sem a pontos fizetésről volt híres. Ebbe nem is mennék bele, mindenkinek megvan a véleménye a dologról. Ami 'érdekes' volt a számomra, az az "írók" hozzáállása. Természetesen nem mindenkire vonatkozik ez a megállapítás, de akire igen, az nagyon megdöbbentett. Mert az 'írók' is csak tartják a markukat, hogy fizessenek nekik, a melóért. Akinek ez meló, meg munkát végez, meg tartja a markát, az menjen el villanyszerelőnek, mérnöknek, akárminek, ahol mérhető a teljesítmény. A művészet nem pénz kérdése. Ezt a nézetemet már egy ideje hangoztatom, és szerencsére találok is hasonló gondolkodású embereket. Mert a művészet jön, kitör, adomány vagy átok, de semmi esetre sem meló. Ha eladod magad, forintosítod a művészeted, azzal nem magad alázod meg, hanem azt, ami belőled fakad, ami több nálad, ami az ember igazán jó értelemben vett emberi fele. A művészet. Az egyetlen dolog, ami miatt érdemes élni. A szépség. Mélységek és magasságok. Járatlan ösvények. A lélek legsötétebbje. Az angyalok zenéje. Ezeknek nincs áruk. Ha fizetnek, mert mások is szeretik, amit csinálsz, az jó dolog. De ne tartsd a markod és ne követelőzz. Az annyira megalázó. Lealacsonyít.
   Ezek az 'írók' persze azok, akik úgy gondolják, hogy már egy nyomtatott bevásárlócédulájuk után az országnak kötelessége lenne őket eltartani, és ujjal mutogatnak a 'nyugatra', hogy ott bezzeg milyen jó dolguk lenne. Kérem, lehet más nyelven is írni. Übrigens elátkozott kis hazánkban is vannak írók, akik megélnek az írásból. Akiket lefordítanak, akik nemzetközileg elismertek. Ja, hogy ő Krasznahorkai? Bocs, ahhoz a színvonalhoz még erősíteni kell. Persze ezt senki nem mondja ki. De komolyan, kedves "írók", ti szívesen fizetnétek egy középszerű szakács főztjéért? Rábíznátok az autótokat egy közepes színvonalú autószerelőre?
   Az 'írók' szerint nekik is ki kell fizetni a számláikat. Kinek nem? És kinek a kötelessége eltartani őket? És miért? Krúdy is éhen halt, pedig ha valaki tudott írni, akkor az ő volt. Senki nem etette és ruházta és gondoskodott róla és nem fizették be a számláit. És ő sem ment el hivatalnoknak, mert az ideje az írásra kellett. Mert nem tudott más lenni. Mert a művészet erősebb volt nála és felfalta és bekebelezte az egész életét. Képtelen volt a számlái miatt aggódni. Hát, ez van. Beautiful death.
   Az Alexandra miatt főként azok a hangok kaptak teret, hogy ne is vegyél ott könyvet, mert - megint - az 'írók' és a kiadó nem kap pénzt. A Szandi ilyen meg olyan és vastag Dezsőzések. De. Arról senki sem beszélt, hogy ezzel egy kulturális tér, egy szellemi zóna veszett el. A veszteségek megint csak az anyagiakban öltenek testet. Azt senki sem siratja el, hogy vidéken sok helyen többé nem lesz könyvesbolt. Hogy rengeteg kulturális program a Szandiban volt. A könyvfesztiválok oszlopos tagja. A molyrágta bundájú Geronimo Stilton nem lesz ott idén a könyvfeszten, hogy olvasásra csábítsa a jövő nemzedékét. Nem lesz pódium. Nem lesz Könyvjelző magazin. Nem lesz tere a 'kezdő íróknak', hogy nevet szerezzenek maguknak (talán lesz valami, egyszer, valamikor). Rengeteg könyvesbolt tűnik el az országból. Persze, a statisztikák szerint sok is volt, de senki nem fogja átvenni a forgalmát. Ami most kiesik, az el fog tűnni. Miért? Nem elég jó a Líra? Nem elég rámenős a Libri? Nincsen velük semmi baj, az egyetlen 'probléma', hogy az emberek egyre kevesebbet olvasnak, és ennyit se fognak, ha nem lesz aki eléjük tolja a könyveiteket. Szánalmas önámítás, hogy majd megrendelik a műveket közvetlenül a kiadóktól. És hiába jönnek sokan a hőzöngéssel, hogy 'de én mennyit olvasok', ez mind nem számít, mert a szomorú tény az, hogy egyre kevesebb az olvasásra fordított idő, úgy átlagban és általánosságban. És ezt a romlást nem úgy tűnik, mintha bármi is lassítani, netán visszafordítani akarná. 
   Rengeteg könyvesbolt tűnik el, ami jórészt tényleg csak egy a sok közül, de az a kevés, ami különleges, hatalmas veszteségeket okoz. Az ország legszebb könyvesboltjai zártak be és senki nem hullatott értük egyetlen csepp könnyet sem, senki sem tüntetett, nem emeltek barikádokat az üzletek köré, hogy márpedig ez a miénk, a mi kultúránk, az ember jobbik énje. A Párizsi Nagyáruház a Lotz teremmel többé nem lesz a miénk, mindenkié. Nyilván csinálnak belőle valami puccos drága helyet, de nagy valószínűséggel nem az átlag embernek és legfőképp nem az olvasó embereknek, akik egy kis könyvtapizás után a Város legimpozánsabb épületében szürcsölhettek el egy kávét.
   Valami elveszett és megjavíthatatlanul tönkrement. Számomra a tanulság az egész esetből, hogy megláthattam néhány ismerősöm valódi arcát. És amit láttam, nem tetszett. Bár lehet, én gondoltam róluk túl sokat, és valójában magamban csalódtam, mert a ki nem mondott elvárásom nem teljesült. Én azért továbbra is hiszek benne, hogy a művészet hatalmasabb az embernél, utat tör magának és az idő kirostálja azokat, akik nem méltóak arra, hogy írónak nevezzék magukat. Az író valahol Tolsztojnál kezdődik. Az irodalom pedig olyan valami, ami megtöri a csontjaimat, átépíti a bensőmet, kitépi a szívemet, és ami után a nap sem ugyanúgy kel fel többé. 
   Plusz adaléknak a mellékelt ábra, amit szánalmasnak sem neveznék, mert annyira szomorú, hogy ezt bárki is komolyan tudja venni. Az egyetlen igaz benne, hogy a könyvek raktározásának költsége van.

Nincsenek megjegyzések: