2016. december 24., szombat

Karinthy Frigyes: Karácsonyi karének

Évtársaim emlékkönyvébe
Nem tudok én igazi ajándékot osztogatni
Mint a tehetősek aranytollat és cigarettatárcát
Én mindenféle szép szavakat gyüjtögettem
Adogattam olcsón, még nekem is maradt,
Gondoltam ezekből csinálok most valamit
Komponálok egy szép karácsonyi korált
Amit aztán majd együtt fogunk énekelni
Kétszer húszévesek a régi világból
De vendégek jöttek valaki zongorázott
S olyan furcsa valami volt amilyen még soha
Körülnéztem s az ismerős arcok és alakok
Még tulajdon házamnépe is hozzám hasonló
Visszaszaladt a képen és olyan idegen lett
Mintha csak véletlenül emlékeznék az egészre
Erőltetni kell hogy eszembejusson
Nagyon régen volt az egész és nagyon messze
Hogy ezek itt örömet és fájdalmat okoztak
Kicsit félős érzés és mégis olyan könnyű
Hogy íme nincs bosszú és hála se többé
Mert valahová utazni kell nem tudom hová
Ahol minderre úgyse lesz többé alkalom
Csak egyvalami fájt tompán ostoba kínnal
(Mint a gyereknek akitől pörgőcsigát vettek el
S már húzzák is ki a boltból üres a tenyere
S néz vissza a tarka üvegre és üres tenyerére)
Hogy úgy hagyom itt az egészet ahogy találtam
Szenvedélyes szavaimtól senki se változott
S már nem volt kedvem rakosgatni szavakat
Szólván egyszerre mindannyiunkhoz fennszóval
Inkább csak úgy külön-külön búcsúzom el
Ajándék-kézszorítás sebtiben pongyola módon
Mint kivel zakatolva-mérgesen indul a mozdony
S néhányan lézengenek füstös alkonyi ködben
Induló és érkező vonatok közt, ha kikisértek,
Emlékszel Turcsi erre a pályaudvarra
Összeboruló kormos boltozatával
Amitől síró vakot álmodik a kicsi koldus
Látod a kerek égbolt is ennyi lett számunkra fiacskám
Hasztalan keserű becsvágyad Milán, és gyanakodásod
Kutass ki, nem én loptam el vajaskenyered
Valaki más lehetett mindkettőnk tolvaja pajtás
Szervusz neked is Desiré hát mit csináljak
Nem tudtam eljátszani a nagy komoly szerepet
Ahogy tulajdon halálunk mímeltük nagy röhögéssel
Laci nem jöttél ki, neked azt izenem
Egyszerű borom szőllőből volt ne igyuk mindig
Azt a pántlikás pálinkás kurjongatós úri pancsot
Zoltán ne bánts ne szidj nem tudtam mást cselekedni
Jól tudom én hogy nem ér semmit a jóság
S rossznak lenni dicsőbb mégse ment a dolog
Könnyű eset volt Bandi másnak lenni a szürke
Mindennapi népnél – de lenni olyannak
Én mondom neked ez már kicsit nehezebb
Haragudtál rá aki rúgdosott Imre köszönöm
Egyszer Menyus rámkiabáltál úgy-e megbántad
Zsiga bátyám jól esett gyermeknevetésed
S hogy megríkattalak Géza hálás vagyok érte
Együttvéve sajnáltatok ha bajbakerültem
S kedvesek voltatok nincsen semmi panaszom
De mindez csak szó gyerekek valamit kellene tenni
Mi lesz velünk ocsudjunk magunkra eszméljetek
Nem pályaudvar ez fiúk hagyjuk e mókát
Nem látjátok vagy úgy tesztek mintha senki se látná
Indultunk hajóval fellobogózva részeg örömben
S fittyet hánytunk ama tengerrengésnek zivatarnak
Mikor százezer csónak merült a hínárba
És sétáltunk nyakkendősen és cigarettáztunk
S intettünk egymásnak finoman és elegánsan
Összeütődve a korlátnál a fedélzet terraszán
S míg most is így lótunk-futunk és heverészünk
A ponyva alatt helyeselve a szép alkonyatot
Cápák és delfinek siklanak s mi füttyentünk nekik
Mintha csak látványosság volna ez a tenger
De én az imént jártam a hajófenéken
Miklós gyere félre mondani akarok valamit
Te mondd csak tudsz te róla vagy a többiek is
Hogy az éccaka… (én rossz alvó hallottam is a zörejt)
A tenger sima volt és mégis történt valami
Talán valami alattomos jéghegy lehetett
Az alattság régen víz alatt… nézz le a falnál
Három sor ablak eltűnt már a felszín alatt
Oszkár az isten irgalmára nézz körül egyszer
Nem látod közeledni a csattogó hideg habokat?
Oly közel van már látni külön sok kicsi fodrot
Mindegyik fodrocska nézd csak egy friss pici arc
Most született habcsecsemők és vizilegények
Nem sok jóakarat ami itt kavarog
Üvegszemünk nyitva és néznek ránk mereven
S nem hallod alant azt a fojtott nevetést
Ami ott sustorog és zajlik tajtékos ajkaikon
Hátadon nem fut végig nedvesen a nyirok
Ettől a nevetéstől? – Hisz ezek azt nevetik
Hogy itt táncolnak majd ahol most áll a hajó
Jaj istenem és mi csak ülünk fent a szalónban
Verni félre harangot senkiben nincsen erő?
Mihály a mélybe mered elködlő béna szemekkel
Valami Atlantis tornya felé hunyorog
Hagyd azt a vizet pajtás rángatva könyörgök
Csak föveny és kagyló és roncsok és férgek azok
Algák kósza lidérce nem szikraparázs
Üllőjén csodacsattot nem kalapál Hefaisztosz
S az a felhő ott fönt az alkonyi égen
Amiről azt hiszed Ernő, hogy majd csak elindul
Jó kis vitorla ha gyeplőt hajítsz a nyakába
Az a felhő nem mireánk néz az rokona ennek a víznek
És ez a víz jön és szétnyílik és elereszt
Kihúzza magát kajánul alólunk és hangtalanul
Mint Sóhajok Hídja szennyes csatorna fölött
Zuhantat alá hanyatt-homlok bűzös feketeségbe…
Jaj gyerekek végünk van fáklyát ide hol a szivattyú?
Kortársaim bajtársaim vesztünkre hova kerültünk,
Azt hittük hosszú az út és messze a part még
És majd elérünk valami új Ámerikát
Most sehol semmi világ és semmi csillag az égen
És semmi fárosz a parton és semmi föld és semmi öböl
Hömpölygő vízgolyó lett a mi tarka világunk
S rozzant Noé-bárka cifra hajópalotánk
Kormos tükreiben mit nézed Béla táguló szembogarad
Igy mult el sok nemzedék és most mi vagyunk a soron
Értitek értitek értitek végre ez nem afféle hasonlat
Mi csak élet voltunk semmi egyéb csak erdei fák
És a fák nem nőnek az égig mint a kegyetlen szörnyű hegyek
Alattunk fekete kút ólomtestünk rest kitalálni
Kopoltyút és uszonyokat inkább leszáll a fenékre
Halljátok?!… itt veri már… a víz… az ablak peremét…
Még pár vonal az egész… már nincs időm befejezni
Egyet böffen a tenger s egy óriás buborék
Pattan el… azután… azután semmi se lesz
Most még ez a perc testvérek ez a perc… bujjatok össze
El az arcunkról ezt a megfagyott lárva mosolyt
Most ordítsunk legalább együtt egy rettenetest
Legalább az éjszaka hallja ez az elfeketülő
Nyúlós és hideg és gonosz éj hogy verje az átok
Legalább ez siketülne belé égrevonító panaszunkba
Amit csak a bugyborékoló hörgés fejez be mi már nem…
Vagy szebb lenne talán… talán mégis az a karének
Testvérek társaim nagyszerű ünnepi dal
Szörnyűséges miatyánk győzelmes és diadalmas
Csengő tiszta torokból büszkeerős bariton
Ez a perc még a miénk s nem féltjük a többit
Lángoló kévékkel keljen fel holnap a Nap
Hallani fogják mások tenger alól messze dalunkat
És minden karok zengjenek és mindenik oltár
És mindegyik vallás ki hisz téged egyisten a földön
Orgonaszóval és sófárral és trombitahangon
El illah il Allah és Löchó Daudi és Kirie Eleison
És mindegyiken túl véknyan csilingelő karácsonyi csengő
Amivel kisfiamat hívják holnap a fenyőfa tövébe
Circumdederunt me gemitus mortis
Gloria in excelsis Deo Krisztus megszületik.


Nincsenek megjegyzések: