2016. október 2., vasárnap

Másvalaki tekintetében

   Rád nézek. Nem nézel rám. Valahol messze jársz. Kinyújtom feléd a csápjaimat, ezer láthatatlan kézzel tapogatlak. Kíváncsi vagyok. Rád. 
   Rám nézel. Lesütöm szemem, hiszen az mégsem járja, hogy álljam a pillantásod. Persze figyellek. Mert ezer kezemet nem vettem le rólad. És te ezt érzed. Már hogy ne éreznéd. Alig vártad.
     Rád nézek. Most tüntetőleg nem nézel rám, kerülöd kíváncsi tekintetem. Kedvemre lakmározhatok. Annyi minden történik most. Rám gondolsz. Ott létezem a fejedben. Hát hogyne örülnék, hogy megálmodtál? Ott születek meg a szemedben, olyan leszek, amilyenné te teszel.
   Rám nézel. Már nem kapom el a pillantásom. Már nem kell. Rám figyelsz és csakis ez számít. Izzik a homlokod. Most találsz ki magadnak. Belém nézel. Előtted meztelen vagyok. Nem kell, hogy levetkőztess, magam veszek le mindent. Neked, hogy láss. Hogy azt lásd, aki vagyok. De te tovább mész, neked ennyi nem elég. A húsomat akarod, a csontomat, a véremet. A sejtjeim legmélyéig feltérképezel - és azt hiszed, mindent tudsz rólam. Elégedetten, mint egy földesúr járod be a világom. Minden zugot tartalommal töltesz meg. Nem zavar, ha valamit nem értesz, képes vagy mindennek értelmet adni.Az leszek én, amit te belém töltesz, azzá válok, amivé teremtesz.
   Férfiak! Tükrök vagytok mindannyian. Torz tükrök. Egyszer egy rossz játék vagyok, akit meg kell javítani, másszor istennő, néha céda, máskor ostoba. Pedig én önazonos vagyok: az vagyok, aki vagyok. Ám ha a szemedbe nézek, mindig mást látok. Másnak látom magamat, mást tükrözöl, másnak teremtesz meg. Én akkor is csak önmagam vagyok: semmi különös, kicsit átlagos, kicsit középszerű.
   Ezért félek néha a szemedbe nézni. Mert tekinteted tükrében bátor vagyok, eleven és izgalmas: olyannak mutatsz, amilyen sohasem voltam. Azt látom a szemedben, hogy szép vagyok, azt látom, úrnőd vagyok. Megrészegít a tekinteted, olyat ígérsz, ami nem lehet, és mégis: ha egy kicsit engedek neked, elhiszem azt, amit mutatsz. Azzá leszek, aminek megálmodsz. Bátrabb leszek és erősebb. Talán egy kicsit szebb is. Hiszen határtalan boldogság olyan tóban fürdeni, melynek királynője vagyok.
   Azért néha félek is a szemedbe nézni. Őrültnek látsz, betegnek, sérültnek. Mért teszel törötté? Rossz voltam? Pedig te magad vagy az ellenszere is ennek az őrületnek. Azért tombolok, hogy figyelj rám. Hogy gyógyíts meg. Ne a vádló tekinteteddel, ne az éles pengéjű pillantásoddal akard kivágni belőlem a démonokat. Csak egyetlen simítás kell. Simítsd végig a forró homlokom és csukd le a szemem, hogy ne kelljen látnom mindezt. A kezed elsimít minden ráncot. Elűz minden démont. Aztán ha újra rám nézel, engedd látnom, hogy a világ rendben van. Nyugtass meg egyetlen pillantásoddal, rendezd el az összekuszált idegeimet. Szemed tükrében van az otthonom, ne engedd hogy idegenné váljon a legfőbb biztonságom.
   Láss annak, akinek magamat látni akarom. Sokkal jobbnak, mint ami vagyok, sokkal érdekesebbnek. Te képes vagy erre, hogy annak láss, aminek akarsz. És képes vagy rá, hogy ezt megmutasd nekem. Hogy elhitesd velem, hogy más vagyok. Hogy az vagyok, akit te teremtettél. Láss hát bölcsnek és láss istennőnek, akkor is, ha megérszegedem ettől a sok mámortól. Szeretek a teremtményed lenni, szeretem az érzést, amikor szédülök a magasságtól, az ismeretlen szelektől. Szeretem ezeket a kirándulásokat melyekre szemeid tengerében utazom.
   Ne engedd el a tekintetem. Ne engedd el a kezem. Nélküled semmi sem vagyok. Nélküled az vagyok, ami vagyok: üres könyv. Te írod az én történetem, te töltöd be életem lapjait. A tekintetedben létezem, ha te nem álmodsz engem, eltűnök a világban, felszívódok, elpárolgok. A szép szempillád szálai kötnek a valósághoz. A vélt valóságomhoz. Talán én sem vagyok igaz. Talán tényleg nem létezem. Talán tényleg csak te álmodtál meg. Nem bánom, legyek csak álom, legyek csak vágyálom, csak le ne vedd rólam a szemed!

 

Nincsenek megjegyzések: