2016. szeptember 6., kedd

Tévutak a modern szexualitásban, avagy mi van...?!?

Hogyan gondolkodjunk másképp a szexről?

Alain De Botton
HVG Könyvek Kiadó, 2014 
"A legtöbb embernek még felnőttként is nehézséget okoz, hogy őszintén beszéljen vágyairól, azok száma pedig elenyésző, akik úgy érzik, hogy a szexszel kapcsolatos gondolataik normálisak lennének. Szeretet és vágy, kaland és elkötelezettség között lavírozva, bűntudattal telve éljük mindennapjainkat. Mindannyian deviánsak vagyunk, igaz, csak a normalitás valami roppant torz eszményéhez viszonyítva állítja vigasztalóan Alain de Botton. Őszinte hangvételű könyvében olyan kényes témákat feszeget, mint a fetisizmus, a házasságtörés és a pornográfia, és mély empátiával segít eligazodni bennünket ebben az intim és izgalmas bár gyakran zavarba ejtő és bonyolult témakörben."

    Hirdeti a fülszöveg, miszerint ez egy 'modern' megközelítésű könyv - régi dolgokról. Elöljáróban csak annyit, hogy ennyi ostoba, önző, szűklátókörű, szellemtelen és lélektelen baromságot rég olvastam egy könyvbe sűrítve. 
   A könyv szerint rosszul gondolkodunk a szexről, prűdek vagyunk és ezzel a társadalmilag ránk erőltetett konzervativizmussal gyakorlatilag megfojtjuk saját magunkat. A könyv alapjában véve azt hirdeti, hogy mindannyian állatok vagyunk, és mint állatok, az ösztöneinknek élünk. Tehát ha éhesek vagyunk, eszünk, ha álmosak alszunk, ha viszket, szexelünk. Akinek nem lételeme a szex, az hazudik, mert mivel állatok vagyunk, másra sem tudunk gondolni, csak a szükségeink kielégítésére, valójában ha tehetnénk, egész nap zabálnánk és szexelnénk. És mindezt a magvas gondolatot kicsiny hazánk közkincsévé tette a HVG Kiadó, akit ezidáig tiszteltem igényes választékáért és megbízhatóan magas színvonaláért. Nos, változnak az idők, tényleg egyre több szemét szakad az életünkre, az ember már nem lehet elég óvatos.
   Szóval, ez az egész szexelés-téma olyan furcsa. Bizarr. Két ember, ha szereti egymást, ha van közöttük valami, akkor szeretkeznek. Nem szexelnek, szexelni a fizetett fiúk és lányok szoktak, akiknek ez a munkájuk, hivatásuk, főállásuk, satöbbi. Aki ezt szíve óhajának megfelelően teszi, az szeretkezik. Persze ma már nem beszélünk ilyesmiről, meg szerelemről sem, mert a modern, céltudatos ember már nem engedi, hogy holmi kis ócska szerelem elvakítsa az über-intelligens elméjét, meg kicsit ciki is azt mondani, hogy hiányzik valaki, és egyáltalán, sokkal trendibb keménynek lenni: nekem aztán igazán nincs szükségem senkire, nem kötődöm senkihez, szabad ember vagyok, legfeljebb egy szexuális partnerre van szükségem, mert a guminő/gumifiú egy kicsit hideg. Szerintem a dolog másik fele a hatalmas öntudat, amit az önfejlesztő könyvek dömpingje csak alátámaszt: törődj magaddal, foglalkozz magaddal, a saját érdekeidet nézd. És meg is van ám ezeknek a dolgoknak az eredménye: tömérdek magányos ember, ki szexpartnert, ki szerelmet keres. Azt persze mindenki elvárja, hogy szeressék, hogy elfogadják, de hogy ezért cserébe mit 'kell' adni, arról már kevés szó esik...
   És el is jutottunk ahhoz a témához, ami előtt mind a mai napig értetlenül állok. Ezek az önfejlesztő/segítő baromságok is tele vannak olyan sületlenségekkel, hogy patikamérlegen mérj ki mindent, hogy mit adsz a másiknak, ki mit fizet, mennyi bókot adtál és kaptál, mennyi 'áldozatot' hoztál a kapcsolatért, és mit kaptál érte, írj listát az elvárásaidról, hogy milyen az ideális partner, és mi fér bele neked és mi nem. ?!?! Mi a... ?!?!? 
   A szeretet nem ilyen bonyolult. Nem kellenek hozzá 'tudományos' agymenések. Ha szeretlek, akkor szeretlek és kész. Szeretlek azért, amilyen vagy, noha nem szeretem, hogy körömpörköltet eszel, de nem érdekel, mert szeretlek. Szeretem a hosszú szőke hajad, noha a barnákra bukom, de benned ott van az a megnevezhetetlen, ami lángra gyújt, és nem érdekel, hogy nem vagy barna. Kisebb vagy, nagyobb vagy, mint elképzeltem, de ha rád nézek, nem számít, hogy az apám/anyám lehetnél. Semmi sem számít, mert szeretlek. Nem akarlak megváltoztatni és nem akarom, hogy más legyél: olyannak szeretlek, amilyen vagy, azért szeretlek, ami vagy. Ha nem úgy csinálnád a dolgaidat, nem te lennél. Akkor is így van, ha nem volt rajta a listámon, hogy operákat énekelsz a fürdőszobában. Hiába morgok mindig, hogy nem tudok olvasni, mert üvölt a Rigoletto, de ha csönd van, az sokkal rosszabb. Mert szeretlek. És szeretlek akkor is, amikor áttaposol a szívemen, amikor kitéped a lelkemet, amikor megtörsz és megalázol, mert nem tudlak nem szeretni. Nem tehetek sem róla sem ellene, hogy szeretlek. Öröm minden pillanat, amikor egy levegőt szívhatok veled, akkor is, amikor megölsz azzal, hogy nem szeretsz. És hiába gyűlölöm magam, hogy téged szeretlek, mert tudom, hogy nem érdemelsz meg, de akkor is szeretlek. Nos, szerintem valahol itt kezdődnek az emberi érzések. Legyen ez barátság vagy szerelem vagy családi kötelék: a szeretet nem mérlegel, nem kérdez és nem racionális. Van és kész. Az élet egyik legnagyobb misztériuma, senkinek sem sikerült megfejtenie a miértjét. Csak megtörténik, akkor is, ha nem értjük.
   Aztán a könyv kitér a megcsalásra. Hogy - mivel állatok vagyunk és ösztönlények - a megcsalás valójában nem is megcsalás, nem csalás, csak a ránk erőszakolt bűntudat, mert a mással való szexelés teljesen normális dolog, mert a szexnek mindig valami orbitális, pornófilmbe illő, akrobatikus dolognak kell lennie. Sőt, inkább jobb gyakran partnert cserélni, mert az ismert partner ugyebár elég hamar unalmas lesz. Nyilván nem az amúgy überkonzervatív nézőpontom mondatja velem, de azért megkérdezem, hogy ez tényleg normális?!? Érvek és ellenérvek tömkelege előtt csak egy kérdés: lennél a másik helyében? Erről sosem szólnak ezek a végtelen bölcsességgel megáldott lelki vezetők. Hogy milyen ez a másiknak. Te mit szólnál, mit éreznél, ha te lennél a megcsalt? Illetve meg nem csalt, csak már unalmas vagy, megszokott, kitaposott cipő. Mert ugye NEKEM mindent szabad. Átgázolni a másikon, nem figyelembe venni az érzéseit. Ezt sulykolja az összes debil önsegítő marhaság. ÉNÉNÉNÉNÉN. És minden más le van szarva. A világ azért van, hogy ÉN jól érezzem magam. És minden embernek az ÉN boldogságomat kell szolgálnia. Aztán meg csodálkoznak, hogy mégsem működik az a kapcsolat, mégis egyedül vannak. Pedig doktor Frufru megmondta a tutit, hogy készíts listát, és ne engedj belőle. Így is tettél, aztán meg ott az üres szoba, az evakuált egzisztencia. A nagy semmi. Ha viszont tényleg nem számít, hogy a másik mire használ, és épp téged használ-e, akkor hol a kapcsolat? Ez tényleg kapcsolat? Szerintem nem.
   Összegezve a kis monológom, mélységesen felháborít és szomorúsággal tölt el, hogy a könyvkiadó, amelyet szerettem, ilyenhez adja a nevét.    

 

Nincsenek megjegyzések: