2016. szeptember 29., csütörtök

Levelek Zsuzsinak (Ösvények a lélek legmélyére) - Hatodik levél/ Utolsó levél

Kedves Képzeletbeli Barátnőm!

   Engedd álmodnom a közös álmunkat. 
   Álmomban másvalaki vagyok, mint azt az ébrenlévők gondolják. Van életem, nem csupán létezem. Az én valóságom odaát van. Az ébrenlévők világában semmim sincs. És nem is vágyom rá, hogy itteni javakat gyűjtsek. A kincseim odaát vannak. A képzeletemben. Az álmok világában. Az igazi valóságban. Ami fontos, azt már mind elvittem - oda. Csak a testem maradt itt. Büntetésből. Emlékeztetőül. Hogy mindig emlékezzek rá, miért jobb lehunyt szemmel nézni a világot és miért az álom a végső valóság. 
   Mi ez, félelem? Nem félek. Már nem. Az álom ugyanolyan függőséget okoz, mint bármilyen kábítószer. Talán még rosszabb is. Erről nem lehet leszokni. Ebből nincs kiút. Az álmok szerelmeseit nem kezelik egy fehérre festett falú, biztonságos szobában. Nem segítenek nekik szakképzett álom-gyilkosok, hogy megszabaduljanak a másik világból. Mert onnan nincs miért megszabadulni, függőség, kötöttség, ám mégis az egyetlen valóság.
   Van egy pont, amikor megfordulnak a dolgok. Akkor és ott talán észre sem veszed, de amint egy kis távolságra kerülsz tőle, már vissza tudsz nézni, és látod a pillanatot, amikor a feje tetejére áll minden. Akkor és ott. Tudod, hogy ott változott meg valami. Amikor az álom már nem álom többé, nem a tudatalatti véletlenszerűen felbukkanó képe, hanem az otthon, a folytonosság, a valóság, ahol ugyanolyan törvényszerűen zajlanak az események, csak egy kicsit nyakatekertebben. Vagy egyszerűbben. Ez csak nézőpont kérdése.
   Ugyanúgy, és mégis máshogy. A maga racionális valójában totálisan irracionális módon, ám amikor ott vagy, amikor benne vagy: az egyetlen lehetőség, az egyetlen valóság. És akkor az ébrenlét percei veszítik el a racionalitásukat: idegenként bolyongsz a saját életedben. Már nem érted, honnan indult az egész és miért teszed azt, amit teszel. Már semmi másra nem vágysz, csak hogy behunyd a szemed és álmodhasd a saját életed. Mert az élet ott van. A valóság ott van. Az álmokban.
   Az egy hülyeség, hogy álomképek a tudatalatti véletlenszerűen felbukkanó produktumai. Az álmok az életen túli világ szilánkjai: a valóság mélyebb rétegei. Ezért engedj álmodnom. Álmodnom magamat, magunkat. Akkor újra azok lehetünk, akik voltunk. Barátok. Barátok a végtelenben. Örökké. Lehet akkor régen, a távoli ifjúságunkban is csak álmodtalak téged. Lehet sohasem léteztél. Vagy talán most sem létezel, csak egy régi álomnak, egy képzeletbeli barátnak suttogom el a titkaimat. Akárhogyan is, te voltál a legszebb álmom.
   Ha csak a képzeltem szellemalakja voltál is, én szerettem ezt az álmot. Ha az egész világot álmodtam csupán, én azt sem bánom. Ha az őrültek közé zártok is, mert én mást álmodtam magamnak, mint ti, hát tegyétek. Az én álmaim szépek és színesek, és ezt senki sem veheti el tőlem. Nem én vagyok az, aki megkeseredett arccal néz ki az üvegpalotájából, akit nem tesznek boldoggá a felhalmozott javak, akinek a boldogságát nyomatékosítania kell a közéletében. Nem én vagyok az, akiről csupa boldog fénykép készült, és nem én hirdetem a világnak szűnni nem akaró, féktelen jókedvem. Mert örülök egy szép kavicsnak, egy sima gesztenyének, egy simogató napsugárnak. De ezt már annyiszor elmondtam.
   Bár megöregedtem és már nem vagyok szép és erős, mégis derűvel tekintek a világra, arra a világra, amit csak megálmodtam magamnak, ami csak bennem létezik, amit csak a lehunyt szemeimen keresztül láthatok. A végső valóság, ahova tartok, ahova te is tartasz. Csak még nem hiszed el. Nevezzetek őrültnek, nevezzetek a társadalom fekélyének, mégis, élek. Mert megélem az életem. És megéltem a tiédet is, élek, mert megteremtettelek, megteremtettem a barátságunkat, ami átsegített a sok viharon, amikor a valóság be akart törni a palotámba. 
   Engedd el a kezemet, búcsúzni jöttem, engedj utamra, ne sirassalak többé. 

Isten veled, te voltál a legszebb álmom.   

 

2 megjegyzés:

Kavics írta...

Nagyon-nagyon jó volt a "sorozat"! Kár, hogy vége.

Palatinus Lili írta...

Örülök, ha tetszett!