2016. július 22., péntek

Nándorfehérvár emlékére

   A nándorfehérvári diadalnak idén kerek évfordulója van: 560 éve. hogy Hunyadi serege megállította az előrenyomuló török inváziót. Ez egy szép ünnep, a diadal ünnepe. És legfőképp együtt ünnepelhetjük, mert nincsenek pártok és nincsenek ellentétes oldalak. Itt csak győzelem van. Javasolnám a július 22-t bevezetni, mint piros betűs ünnep...
   Mert diadal ide vagy oda, azért ezt nem ünnepeltük meg méltón. A déli harangszó ugyan a győzelmet hirdeti, de sokak inkább az ebédidőre asszociálnak, és mint Pavlov kutyája, felkerekednek élelmet szerezni. Idén végre szép ünnep volt. Délelőtt.
   A Lánchídtól hajós felvonulás indult. A menet élén egy vidám piros tűzoltóhajó haladt, nemzetiszín vízzel lövöldözve. Aztán jöttek a hadihajók: nagyok és tekintélyesek. Sosem láttam még a Dunán hadihajót. A Parlament előtt díszsortűzzel tisztelegtek, még a rakpart is beleremegett. Aztán mint fenséges dámák elvonultak. Arra gondoltam, mit szólna most Heltai Jenő, ha látná Budapestet, az ő kis kokottját, hogy megváltozott, hogy átrajzolta a fiatal, pajkos vonásait a huszadik század. Most már inkább Krúdy vén Budája az egész város. Fenséges és méltóságos.
  A Kossuth térről menet indult, át a Lánchídon. Katonazenekar és hagyományőrzők vonultak végig, pompás és parádés hangulatot teremtve. A hidat lezárták arra a kis időre, amit különösen szeretek, ha csak a gyalogosoké, mert ilyenkor még inkább a sajátomnak érezhetem a Várost. Rengetegen voltak, magyarok, külföldiek egyaránt. Sokan kérdezgették a járókelőket, hogy mi ez. Hogy mi ez? A magyarok lelkesen, néha kézzel-lábbal magyarázták az érdeklődőknek, hogy ez a mi győzelmünk, a mi ünnepünk. 
   Remélem hagyomány lesz az ünnepből. Mert ez tényleg egy boldog ünnep.














 

Nincsenek megjegyzések: