2016. július 18., hétfő

Boltos boldogságok

  Amikor még nem voltak hiper/mega/giga/ultra marketek, érdekes módon akkor sem haltunk éhen. Volt egy kis közért, ahol nem volt nagy választék, de volt minden. Nem volt ötven féle péksütemény, meg tíz méteres csemege pult, de volt kifli meg zsömle, meg aszpikos felvágott, és mindenki jól lakott.
   Néha elgondolkodom rajta, hogy húsz éve még egy kosárral elég volt elmenni bevásárolni. Egy egész családnak. Belefért minden. Meg volt piac, onnan is be lehetett szerezni, ami kellett. Persze ananászt meg licsit meg egyéb beazonosíthatatlan jószágot nem lehetett ugyan beszerezni, de volt jó alma meg körte. Aztán főzött az ember.
   Egyszer csak jött a nyugati jólét szele és megjelentek az egyre nagyobb élelmiszer-hangárak. Mondván, hogy mindent vegyél meg egy helyen és nagyobb választék, meg olcsóság, meg egyéb hangzatos dumák. Ezek a szörnyetegek egész városokká nőttek, ahol el lehet tölteni egy napot. Mert ez ugyebár most már szórakozás is.


    És? Mi lett jobb? Kevesebb pénzt költünk? Nem hiszem. Hatalmas bőröndökkel kerekednek fel, hogy felkeressék a pénzköltés városait. Autóval. Mert gyalog már nem bírják hazahordani a szajrét. Már nem elég egy kosár. Zsákok kellenek. Mert több hétre előre tartalékolnak. Tényleg? Akkor miért van annyi élelmiszer a kukákban? Talán mert túl sok volt? Nem, ezt senki sem fogja bevallani.
   Több szabad időnk lett? Sajnos az sem. A mai ember legnagyobb problémája, hogy nincs ideje semmire. Pedig gépek egész hadserege veszi körül, akik arra hivatottak, hogy megkönnyítsék az életét. De valahol észrevétlenül megfordult a dolog: már rég nem a gépek szolgálnak minket, hanem fordítva, mi őket. És természetesen ezt sem vallja be senki. Pedig nagyiéknak még nem volt programozható mosógépük meg porszívójuk, meg mikrójuk, mégsem hisztiztek azon, hogy milyen sok a házimunka. És boltba sem kellett kamionnal járni kétnaponta, és valahogy meg tudták etetni a családot. A családot, mert nagyiék még nem voltak feminista szinglik, meg nem voltak öntudatosak, hanem elkényeztettek - minket. Mi megtesszük ezt? Ugyan kivel tennénk, kivel tehetnénk?
   Nagyobb lett a választék? Igen, kétségtelenül. Olyan boldogtalan látvány, amikor a szomorú arcok tanácstalanul pásztázzák a kilométeres csemege pultot, mert nem tud választani, mert ami neki kellett volna, a paraguai marhafülszőrrel behintett báránylábujjszelet - az pont nincs. És érzi a hiányt, érzi a kielégítetlenséget, érzi, hogy lemarad valamiről, hogy megkárosították. Mert a prágai sonka, barcelonai aszpik és tiroli karaj semmit sem ér. Semmi sem ér semmit, mert még többet akar. Még többet és még többet. És ez mire jó? A garantált boldogtalanságon kívül semmire. 
   A városnyi boltok sem hoztak különösebb elégedettséget. Mert mindig több kell. Pont az nincs, ami kellene. A többi meg szar. Ezer magányos és éhes tekintet járőröz a mesterséges fényben fürdő utcákon, keres valamit, kutat, szaglászik, nyomoz. Persze nem találja. Mert rég elhagyta valahol - ha egyáltalán valaha találkozott is vele. A boldogság ott maradt a nagyi kredencén, egy kis, kézzel horgolt csipke terítőn. Ott rekedt a sámlin, amin biztosan te is ültél, amikor tömted magadba a zsíros deszkát. Minden tudatos kalóriatáblázat nélkül, csak úgy, a malac zsírját, hagymával. Talán bodzaszörpöt is kaptál hozzá, üvegpohárból, mert akkor még nem voltak hamis étkészlet-utánzatok, nem volt ilyen műanyag-világ. A pohár az pohár volt. Amit nem kellett évente lecserélni, mert nem illik a terítőhöz. És talán te is hallgattad a bimbamos óra komor hangját a hűvös verandán, amitől senki sem tudott aludni, mégsem lehetett megválni tőle, hiszen családtag volt a maga jogán.
   Ott maradt valami, ami befagyott az időn kívüli jelenbe, a sosemvolt valóság illúziójába, amit nem képes pótolni a boldog vásárváros, a világ legtávolabbi csücskéről iderángatott gyümölcs, a csillogó kirakat, a végtelen vásárlás és örök fiatalság temploma. Az élet maga.  
   

3 megjegyzés:

Kavics írta...

Műanyag-világ mű-dolgokkal, mű-érzéseket adva, mű-embereknek. Mű-életben élünk..?

Az ABC-ben mentünk á-tól b-ig, kaptunk c-t, most már z-ig mehetünk sem elég. Talán bővíteni kéne az abc-t... hisz minden végtelen. Minden?

Palatinus Lili írta...

Az ókori görögökkel éppen ezért érdemes foglalkozni, mert nekik volt egy nagyon fontos szavuk, ami azóta feledésbe merült: a mérték.

Banyica írta...

Olyan bölcs vagy, mint egy nagyanyó! :-) Sajnos, tökéletesen igazad van. Nem elég a sok, MÉG kell, de attól se leszünk boldogabbak...