2016. július 6., szerda

Az igazán maradandó tetoválások

   Ez a tetoválás-téma mind a mai napig szélsőséges hullámokat gerjeszt. Pedig azt gondolnám, hogy már a hétköznapok szürkeségébe süllyedt. De nem! A téma örökzöld, megunhatatlan.
  Hányszor kapom meg magam is, hogy nem is gondolták volna rólam, hogy én is. Mármint hogy tetovált vagyok. Mintha ez valamiféle billog lenne. Sőt. A tetoválás megtörténtével a személyiséged is meg kell hogy változzon. Mert aki képet, jelet visel magán, valami ki nem mondott ítélet nyomán másnak kell lennie, mint aki nem hordozza a testén a lelkének egy darabját. Ja, itt mindig le kell szögeznem, hogy a tetoválás klasszikus jelentése alatt nem a 'szeretlek maca' és a viselője által értelmezhetetlen kínai jeleket meg nonfiguratív hurkákat és kolbászokat értem, hanem azt a bizonyos lelki többletet, ami túlcsordul, ami nyomot hagy a testeden. A kivetülés. A lényeg. Melynek esetében nem értelmezhető a kérdés, hogy 'mi lesz, ha évek múltán megunod?' és 'tényleg ezt akartad?' - vannak dolgok, melyek nem unás és érdektelenség függvényei. A lélek ösvényei, a szellem útja. Hova? Hát haza. Mind oda tartunk, csak néha félünk tőle, mert az újkori kultúránk valami félelmetes dolognak állította be, teletömte a fejünket fóbiákkal meg önimádattal. Pedig haza menni jó, az Ősök Házába, csak néha nehéz hazatalálni, mert hosszú az út, és mint a mesében, tele van veszélyekkel. Mint a mesében? Igen, a mesék is mind-mind térképek, útmutatók, lámpások, figyelmeztetések. Csak néha banalitásnak véljük azokat az alapvetéseket, melyeket vallunk ugyan, de a gyakorlása ma már emberfeletti erőt igényel.
   Azok a minták is haza vezetnek, amelyek belülről jöttek. Nem azok, amelyek tetszenek, meg jópofák, meg csinosak, hanem azok, amelyek régről jöttek és mégis ott élnek bennünk. Ezek a kivetülések nem feltétlenül szépek vagy esztétikusak, netán nem divatosak és a strandon kevésbé bevállalhatóak, ám mégis van bennük valami. Valami plusz. Ezek jelek, jelképek. És bár a mai tudomány szeret mindent megölni, aminek lelke van, a jelképek mégis azok a dolgok, melyek spiritualitást, az emberi léten túlmutató üzenetet hordoznak. És akinek van füle, az hallja. Nekik is dobog a szívük és lélekzenek, velünk együtt és bennünk élnek. Ezek a jó tetoválások. Nem minták a testeden, hanem iránytű. Hogy hazatalálj.
   A sámánok tetoválásai is ilyenek. Egy kép egy halott emberen: egy élő, halhatatlan lélek üzenete. A sámánok lova gyakran nem 'szállítóeszköz', nem 'csak' utaznak rajta, hanem ők maguk, a ló természete a szabad ember lelkének egy szilánkja. Azt gondolom alapvetően ragadozók vagyunk, de ott él bennünk a ló, aki az állati mivoltunkat közelebb viszi az istenihez. A ló a jobbik arcunk. A sámánok lovai nem hétköznapi lovak (nem mintha egyetlen lovat is le lehetne degradálni a 'hétköznapi' jelzővel), gyakran szarvas-szerűek, néha szarvasok, néha agancsosak, néha vadak és tűzevők, néha halottak. Kinek milyen. Milyen különös, hogy egy ember a ló szemén keresztül tekint át a túlvilágra...

 

Nincsenek megjegyzések: