2016. július 28., csütörtök

A tökéletes szerelemről

   Létezik-e örök szerelem? Létezik. Ott van bennünk. Ott van minden pillanatban. A képesség, a lehetőség. Csak engedni kell, hogy átjárjon, eluralkodjon. Hogy kibontakozhasson. Akkor teljesedik be, ha képes vagy elengedni mindent. Ahogyan a világ egésze is annak nyílik meg, aki önmaga képes kinyílni a világ számára. Annak nyílik meg a világ és a szerelem, aki képes a legfontosabb dolgot is elengedni: önmagát. Mert a szerelemhez meg kell semmisülni, ahhoz meg kell halni, össze kell hogy törjön, hogy megszülethess, hogy új életet kapj, mint ember. Meg kell halni a világ, a közélet, a társadalom számára. És bármilyen hihetetlen, akkor kezdesz el létezni, akkor születsz meg - nem csak fizikálisan, hanem mentálisan - amikor elengedsz mindent. És igen, ez általában fájdalommal jár, véres csata, mint minden születés. De kétszer kell születni. Ahogy a halhatatlan lélek sem a test halálával távozik, úgy a születéssel sem költözik be az emberbe. Meg kell hívni. Ez a lélekzetvétel az örökkévalóságból.
   Vigyél el ahhoz a hűs forráshoz, melynek a vize sós, hideg, mint a halál érintése, és az íze keserű, de a legfinomabb, amit halandók valaha is kóstolhattak. Igyunk ebből a forrásból, hűtse le ajkainkat, és csókoljuk meg egymást az élet melegével, szánkban a sós víz ízével. Aztán feküdjünk le a fűbe, a harmatos fűbe, egy olyan nyári napon, amikor a föld forró, és és kéz a kézben érezzük, ahogyan dobog a föld. 
   Te tudod, hol van ez a hely, én is tudom, hiszen mindig is oda vágyódtunk, oda tartunk. Az örök szerelembe. Ahogyan dobog a föld és dobog a mi szívünk is, mindkettőnket átjár az élet, az örök élet. A fejünk felett felhők gurulnak a végtelen égen, ami fent van, az van lent is. Nincsenek irányok és nincsenek utak, nincsenek kérdések, csak válaszok. Ott vagyunk mi ketten, ajkunkon a keserű víz és az édes csók ízével, ketten fekszünk a forró földön és szívünk együtt dobog a föld szívével. Annyira mozdulatlanok vagyunk, hogy a bogarak áttrappolnak rajtunk, nem félnek és nem torpannak meg, hogy idegenek lennénk az ő világukban. Ott vagyunk és nem csupán jelen vagyunk, hanem feloldódunk a pillanatban, a környezetben, a létezésben. Ott vagyunk akkor és most, és örökké. Csak ez számít, minden más nem fontos, csak elhitetjük magunkkal, hogy értelmük van. Azért vagyok halhatatlan, mert szerethetlek. Örökké.

Nincsenek megjegyzések: