2016. július 25., hétfő

A képek melankóliája

 Miért annyira mások a fekete-fehér képek, mint a színesek? Hiszen azok is ezer árnyalatot tartalmaznak, fényesek, élőek. És mégsem. Van bennük valami, ami visszavonhatatlanul megbélyegzi őket a melankóliával. Egy színes kép nem tud bánatos lenni. Persze, vannak olyan témák, amelyek megindítóak, elgondolkodtatóak, meghatóak vagy elszomorítóak, de akkor is, a színek jelenléte akaratlanul is élettel tölti meg a képet. Még a sötét képeket is. A színek jelenléte annyira élő, annyira pulzáló, annyira mostani.
   Egy fekete-fehér film is merőben más, mint egy színes. Hiába vígjáték vagy komédia, van valami baljós felhangja, egy észrevehetetlen bánat-szövedék tartja össze az egészet. Valami komorság, talán a lét elviselhetetlensége, talán az élet felelőssége. De ezek mind semmivé lesznek egy színes film esetében. Nincs meg bennük a melankolikus felhang, ami a fekete-fehérek esetén már az első pillantásra szembe ötlik.
   Imádom a régi képeket, de néha kicsit sajnálom, hogy nem színesek. A régi életképeken, családi fotókon, városképeken hiába mosolyog mindenki, a szürke ezer árnyalata valami olyan mélységes múltba taszítja az egész kompozíciót, mintha egy másik világban készült volna. Persze, felismerem a szereplőket, a helyszíneket, de mintha egy párhuzamos univerzumból jöttek volna, mintha egy sosemvolt világ kitalált szereplői lennének. Egy komor világ követei, akik arra figyelmeztetnek, hogy élvezd az életed, mert nem mindig van ez így. Melankóliahercegek és melankóliahercegnők.
   Pedig rólam is készült még bőségesen sok fekete-fehér kép. Azok is idegenek. Idegenek tőlem, idegenek magamtól. Pedig tudom, hogy mit gondoltam ott és akkor, és mégis, ezek a képek magukban hordozzák az elmúlás bánatát, a megismételhetetlenséget. Akkor és ott, és soha többé. Az utolsó nyár, az utolsó szóda, az utolsó bomba a Balcsin, az utolsó közös kép. Aztán jöttek a színes képek, azok már mások. Arra csak rácsodálkozom, hogy 'de rég volt!' és ennyi. Nincs bennük több, mint a puszta esemény, hangulat megörökítése. Bár a régi színes képek romantikája az idő barna ujjlenyomata. A régi képek mind besárgulnak, majd barnulnak. Valami különös vöröses fátylat bocsátanak a régi dolgokra. 
   Érdekes megnézni régi fekete-fehér képeket, amiket újra színeztek. Olyan mások lesznek. Hatalmas élményem volt Howard Carter régészeti feltárásának fotói, amikor felnyitották Tutanhamon sírját. Gyerekként ezerszer megnéztem a képeket, külön történeteket is gyártottam hozzá. Olyan misztikus volt, olyan izgalmas. Aztán nemrég láttam őket színesben, mert digitális technikával olyan minőségű képeket készítettek az eredetiből, mintha színesek lettek volna. Annyira más. Élő, mozgalmas, mintha ott lehetnék, mintha épp csak egy kicsit távolabb állnék. Akár be is léphetnék a képbe. Nem számít az idő távolsága, nem számít semmi, a jelen folyamatos és állandó benne. Nincsenek benne démonok, baljós árnyak. 
  Aztán ott vannak a kifejezetten melankolikus képek. Nagyon szeretem a növény-fotókat. El lehet gyönyörködni a részletekben: a formák, ívek, hajlatok, növekvő és fonnyadó részek mind-mind elbűvölnek, az életről mesélnek. Hogy miért érdemes harcolni, és ha elfáradok, miért nem szabad feladni. A növények a maguk módján harcosok: szembeszállnak az élet kihívásaival, és a nehézségek közepette is kecsesek, kifinomultak, felvetik a fejüket és büszkék. Különösen igaz ez a fákra, akik gyakran évszázadokat néznek végig, a maguk csöndes modorában figyelnek, olykor helytelenítenek, vagy egyet értenek. Annyi mindent tudnak a világról... És egy fáról készített fekete-fehér kép annyira bánatos, annyira melankolikus, telve van érzelmekkel, ami szinte szétfeszíti az embert... egy színes kép teljesen más. Talán pont a fekete-fehér képek azok, amelyek elrabolják az élők lelkét. Mert régen úgy tartották, hogy a kép elvesz valamit az ember lelkéből. Hát, a fekete-fehér képek azt hiszem képesek erre a mágiára. Mi ez a lélekrablás? Tiszta szeretet, tiszta romantika. Egy darab valakiből, egy darab nekünk, élőknek. Üzenet az utókornak. Üzenet neked és nekem.
















 

Nincsenek megjegyzések: