2016. június 3., péntek

Vízbe magyar! újratöltve

   2012-ben már csokorba gyűjtöttem a retró strandélvezet elengedhetetlen kellékeit (Vízbe magyar!). Ám amint kisüt a nap, és megérzem a naptej illatát, a fürdőzés tölti ki a gondolataimat. Gyermekkorom felejthetetlen emléke a Balaton, ahol a napolaj (akkoriban még nem védekezni kellett a napsugaraktól, hanem fokozni a barnulást) illata keveredik a vattacukorral és lángossal, gyerekek szaladnak a vízbe hatalmas gumimatracokkal és sikoltoznak, kacagnak.
   Menjünk a Balatonra, hiszen a nyár csak akkor kezdődik el, ha már ugrottunk bombát! De ne most menjünk, hanem egy letűnt korban, ami talán igaz se volt!




   Mehetünk autóval, a zsúfolt M7-esen, ahol tényleg csak lépésben lehet haladni. Olyan, mintha mindenki a magyar tengerre indulna, megmártózni, mint egy szakrális alámerülés a magyar álomvilágban. Az autók tetején hatalmas csomagok: sátrak, biciklik, csónakok, gumimatracok. Ám nem türelmetlenkedünk: az utazás maga is része a kalandnak!
  Hosszú az út, néha megállunk pihenni. Vannak májkrémes szendvicseink és kólaporból készített üdítőnk. Aztán desszertnek stílusosan Balaton szeletet eszünk, ami a mosolygós eszkimófiús-hűtőtáska dacára folyik. Csokis az egész arcunk, a csomagolásból is úgy kell kilefetyelni, de hát ilyen a nyár! Forró és vidám! Néha szegény autó miatt kell pihennünk, mert nem bírja a meleget (mentségére szóljon, hogy a hideget se, meg az esőt se, meg a havat se, meg úgy általában semmit), de ilyenkor sem pánikolunk, mert anyu leteríti a kockás plédet és ezer jó játékot tud, és apu zsebében mindig van egy ropis zacskó meg harisnya, amivel meg lehet szelídíteni az engedetlen jószágot. Ha meg nagy a baj, mindenható apu trükkjei sem segítenek, elmegyünk a következő sárga angyal mentőtelefonig, és várunk. Valahogy mindig lejutunk a Balatonra, olyan még nem volt, hogy nem értünk célba! Sőt, stoppolni is lehet. Fiatal, hosszúcombú lányok előnyben!


    Mehetünk vonattal is: ez is hosszú út, de sosem bánom, mert minden településnél megállunk, lehet nézelődni. És versenyezhetünk, hogy ki pillantja meg először a tavat! Már tudom, honnan látszik, és résen vagyok, hogy enyém lehessen az első pillantás, de sosem nyerek. Amikor meglátom a méltóságos kékséget, a hűvös vizet, érzem a bőrömön a hullámzását, érzem a hűvös iszapot a lábujjaim között, és már szólni sem tudok, mert elbűvöl, mert megbabonáz, mert lenyűgöz. Persze mindig én pillantom meg először, csak nem szólok.
   A vonat tele van, aki nem autóval igyekszik a szakrális merítkezésre, vonaton utazik. A műanyag ülésekre odaragad a fenekünk, ezért teszünk alá törülközőt. Ha utazunk, enni is kell: előkerülnek a ropik és perecek, amin akkorák a sókristályok, mint egy kavics. Ezt is ropogtatjuk, meg isszuk a sió gyümilevet, aminek a szívószála már a kicsomagoláskor eltört. Sebaj, kis gyakorlat, és az ember kihörpinti a dobozból szívószál nélkül is!


     Leszállunk a vonatról, vagy kiszállunk az autóból, és bár nagyon el vannak gémberedve a végtagjaink, versenyt futunk a vízhez. Persze előbb jobb lenne elfoglalnunk a szállást, vagy felállítani a sátrat, meg kicsomagolni, de a tó megigézett mindenkit: szaladunk ruhástul, ahogy jöttünk. Legalább térdig be kell rontanunk, mert akkor kezdődik a nyaralás. És akkor, ha ugrottunk bombát. Ez a nyaralás előhangja. De sosem maradhat ki. Nevetünk és kacagunk, és sikoltozunk örömünkben, mert itt vagyunk, mert ez a mi tavunk, mert vízben vagyunk és mert együtt vagyunk. Süt a nap és kék az ég, mi kell még? Egy jó fürdőruha. Olyan, ami csinos, ami kényelmes, ami új ami lehetőleg senkinek sincs. Tök ciki tucat-fürdőruhában megjelenni a strandon, ami fontosabb hely, mint a színház. A fürdőruhát már jó előre megvettük, ezzel készülünk a nyaralásra, heteken keresztül tervezgetjük, hogy milyen lenne jó.


  Aztán persze elfoglaljuk a szállást. Lehet szállodába menni, ahol naponta háromszor adnak enni, meg minden nap láthatatlan kezek kitakarítják a szobát, és ha van terasz, káprázatos kilátás nyílik a tóra, amiről az ember nem bírja levenni a szemét. Aztán lehet ám sátrazni is, ami igazán nagy élmény! Vannak kényelmes lakókocsik is, de az azt hiszem inkább a német rokonok kiváltsága. Amikor megérkeznek a fényesre pucolt, hiper-szuper lakókocsijaikkal, kicsapják a kempingszéket, és felbontanak egy doboz hűvös sört. Ami tényleg hűvös, és apu epekedve nézi a gyöngyöző nedűt, mert bár mi is hoztunk, de az pisimeleg és még jól fel is van rázva. Ha nem útközben rázódott fel, hát magam teszek róla, hogy pattanásig feszüljön a doboz!
   Apu nekiáll sátrat verni, az ő irányításával zajlik a sátorverés tudományba hajló folyamata. Apu tudja, hogy az ezer cső és pöcök hova való, hol kell csomózni és hol kell leszúrni: az indulás előtti hetekben, míg mi a fürdőruhát választottuk ki, apu a hátsó kertben fürkészte a sátor felverésének titkait. Nem hiába, mert most mint az apák gyöngye, rutinosan és magabiztosan hajlékot varázsol kis családja számára. Itt az ideje a megérdemelt sörnek!
   Elmegyünk enni, természetesen halat. Mert mégicsak ez egy balatoni nyaralás! Felvesszük a szép új fürdőruhánkat, és nézzük, hogy ki nézi. Kell még hozzá műanyag szandál meg szalmakalap: ha már nevetségessé tettük magunkat, ne aprózzuk el! 
   Én főtt kukoricát eszem meg vattacukrot, a kukorica égeti a kezem, de nem bánom. Anyu elegánsan kanalaz egy műanyag tál halászlevet, apu pedig a sült halat marcangolja, mint egy éhes medve. A hal előtt kell egy kis sör, hogy jobban csússzon, aztán a hal után meg egy kis bor, hogy - azt hiszem - még jobban csússzon, a bor után meg bundás kenyér, hogy nehogy megártson, arra meg sör, hiszen zsíros - szóval apu hamar taccsra teszi magát és elvonul egy árnyas fa alá kiheverni a tudományos táplálkozása okozta károkat. Anyu pózba vágja magát és sírós regénnyel átadja magát a napimádatnak (azért apu sokkal jobb, mint ezek a nyálas vikomtok - azért nem árt néha ezt a tényt tudatosítani). Nem marad más hátra, csak a randalírozás: teljes szülői kontroll és felügyelet nélkül vethetem magam a habokba! Kedvemre sivalkodhatok és randalírozhatok, kézen állhatok a víz alatt és iszapot dobálhatok, meg kagylót gyűjthetek a fürdőruhám fodraiba és lebeghetek a gumimatracon is, meg vízbe ugrálhatok róla.
  A bombával azért megvárom aput, mert az úgy jó, hogy háromig számolunk, együtt nekiszaladunk, fogjuk egymás kezét, és egyszerre csobbanunk a vízbe. Lehetőleg lefröcsköljük anyut, aki tessék-lássék méltatlankodik, mert vizes lett, de azért látom, hogy örül, hogy apám lánya vagyok, és nem rettenek meg egy jó kis vízi mulatságtól.
  Esszük a cseresznyét és kilószám faljuk a dinnyét. Hoztunk ám magunkkal kempingező felszerelést: vannak tányérjaink, hajtogatható evőeszközeink, teleszkópos poharunk meg asztalra csiptethető viaszos terítőnk. Aztán ott vannak a hajtogatós lábú székek és asztalok, a beleillő párnák, a zseblámpa, ami akkora, hogy két kézzel bírom csak cipelni. Mert a kényelem azért legyen az otthoni, noha vadregényes nyaralásra adtuk a fejünket!
   Apu rádiója ott lóg egy vasrúdon, mert azt sem hagyhattuk otthon. Nincs semmi érdekes műsor, üvölt a Dolly Roll. Elhatározom, ha nagy leszek, én is ilyen pörgős szoknyákat fogok hordani és tupírozni fogom a hajamat. Anyunak is van egy dollys szoknyája, de azt csak az esti sétára veszi fel, hátha apu megtáncoltatja. Az utcán folyik a zene, és apu kiheverte a nehéz ebédet, táncra perdülnek és csak nézem őket, hogy maradt bennük ennyi energia, miután reggel felpakolták a buborékot a kocsira. A buborék egy nagy, piros zsák, amibe a sátor megszámlálhatatlan alkatrésze kerül, meg a matracom, meg a nélkülözhetetlen felszerelés. Persze az egész csomag akkora lesz, mint maga az autó, és viccesen néz ki, mert olyan, mintha egy nagy buborék ülne az autón.


  Minden nap fürdünk és fagyizunk, csupa egészségtelen kaját eszünk: nem kell főzeléket enni, csak desszertet! A gumimatracok nagy hátránya, hogy annyira megszívják magukat vízzel, hogy egy csobbanás után már nem bírom el. Persze mindig vannak jól nevelt legények, akik a bajba futott fodorhercegnőt megsegítik: társaságban még jobb matrac-csatákat vívni! A világ legjobb dolga felfeküdni a matracra és nézni a végtelen kék eget, formákat álmodni a felhőkbe és érezni, hogy most a legjobb, és bárcsak sosem érne véget ez a perc! Közben hallom, amint a kis hullámok lötykölnek a matrac alján, és néhány bátrabb hullám felkapaszkodik a matracomra és megnyalja a lábujjaimat. A hajam is vízbe lóg, mert ide nem kell úszósapka, szétterül a vízen, mint egy szőke polip. Ezekért a pillanatokért érdemes élni!


   Nem mindeni szeret napfürdőzni, ám a Balaton mégis az a hely, amely mágnesként vonzza az embereket. Lehet új barátságokat kötni, lehet ismerkedni: van, akit soha többé nem látok, és van, akivel évekig levelezek. Aztán a következő meg a következő nyaraláson is találkozunk, és akkor már mint régi ismerős üdvözöljük egymást. A SZOT üdülők kifejezett előnye, hogy ott szinte biztos, hogy belebotlasz régi/új ismerősökbe, hiszen a lengőtekét, a minigolfot vagy a pingpong asztalokat nem lehet elkerülni. No és a klubhelyiségek, ahol néhány rongyosra olvasott könyv között lehet találni holland, lengyel és német képregényeket, ismeretlen nyelvű Garfield-zsebkönyveket és finn keresztrejtvényeket. Mint bimbózó nyelvbubusnak szellemi manna a külföldi képregény. 

  
  Apu néha nekiáll megszerelni a hálátlan dögöt (ilyenkor nem nevezi a nevén, ezzel is bünteti), aki ugyan lehozott minket a Balatonig, de apu nem tűri az efféle devianciákat, mint lefulladás az autópálya kellős közepén. Szétszedi a jószágot, de általában már más apuknak kell összerakni, ha haza is akarunk vele menni. Azt hiszem ez egy különösen rakoncátlan dög, hiszen apu a sátorállítás misztikáját is megoldotta, pont egy trabant tolna ki vele?!? Szeretem nézni, amikor az én okos apukám leveszi az atlétatrikóját és szigorú arccal mély levegőt vesz a csomagtartóra támaszkodva: biztosan ekkor veszi számba, hogy a dög a motorját nem is hátul hordja, hanem elől, mint egy tintahal.



  A felnőtt életemet is pont így képzelem: egy jóképű, barna legénnyel felkerekedek, és bejárom a Balaton minden kis zeg-zugát. Persze olyan fiút szeretnék, aki szeret bombát ugrani és nem cikizi a fidri-fodri fürdőruhámat, amit anyu választott nekem, mert szerinte csinos. Majd én is hordok pörgős szoknyát, de körömcipőt nem veszek, hiszen akkor hogyan fussunk versenyt a tóig? Aztán tudjon felfújni egy matracot tüdővel és nem pumpával, tudjon sátrat állítani és szeresse a sült halat. Azt hiszem más kívánságom nincs is.

 
   Az idő elröpült, a nyaralásnak vége. Nem állítunk többé sátrat és nem eszünk dinnyét a Balaton partján vizes fürdőruhában. Azt hiszem egyik nyáron már nem ugrottunk bombát. Ott rontottuk el, elmúlt a nyár varázsa. És elmúlt vele minden, ami szép volt. Vannak új dolgok, vannak jó dolgok, hátonfekve nézni a rohanó felhőket ma is a legjobb dolog. Ezért küldöm ezt a képeslapot mindenkinek, aki szeretett a Balatonon nyaralni. Talán pont Veled és Vele vívtunk gumimatrac-csatákat. Egy távoli, sosemvolt világban.

Nincsenek megjegyzések: