2016. február 11., csütörtök

Életérzés

   Mostanság nagy divat lett a leszarom-életérzés; erről ejtenék néhány gondolatot.
   Tök jó dolog, ha az ember nem tud/képes/akar megoldani egy problémát, azon át kell lépni, nem szabad leragadni, tovább kell haladni. Ez valóban a kiegyensúlyozott élet záloga, sajnos én is sokat marom magam olyan dolgokon, amin már rég nem kéne. Korábban erre azt mondták, hogy szállj le a döglött lóról. Ma már új szelek fújnak. 
   Az önsegítő könyvek milliárdjai osztják a jó tanácsot, hogy ne foglalkozz semmivel és senkivel, csak magaddal törődj és vedd be a leszarom tablettát. Ha a főnök cseszeget, ha rossz a családi életed, vedd be a leszarom tablettát és lépj tovább. Ez már-már buddhai magaslat, hogy ne érintsenek meg a világ történései, vonulj ki a világból, vond ki magad az élet körforgásából, kerülj kívül a rossz körökön (mármint Buddha szerint minden kör rossz, az egyedüli jó mindenen kívül van). Ez egészen filozofikus megközelítése a világnak, már azt is mondanám, hogy vallási, de azon a buddhisták halálosan megsértődnek, mert ez nem vallás. Legalábbis nem úgy (ahogyan a többi). 
   Tényleg könnyebb az élet, ha nem foglalkozom a gondokkal? Nyilván nem fognak megoldódni, ha elkerülöm őket, de könnyebbséget jelent? Azt gondolom, ez csak egy időszakos megkönnyebbülést okoz. Mert amit nem oldasz meg, csak a szőnyeg alá söpörsz, az bizony visszatér, egészen addig, amíg le nem rendezed. Szerintem ha baszogat a főnök, szar a család, szar az élet, az annak a csalhatatlan jele, hogy ideje lépni. Nem könnyű meghozni a döntést, de a jelek azért vannak, mert jeleznek valamit. Üzennek. Hogy ne dagonyázz a mocsárban. Nem elviselni kell a dolgokat, hanem megoldani.
   Azt hiszem Buddha tévedett. Illetve nem is tévedett, de nem egy társadalmi közegben élhető élet alternatíváját mutatta meg. Vagy mi, az utókor értelmeztük rosszul az ő üzenetét. Nem tudom. A buddhista élet megvalósulása a társadalomban - szánalmas és parodisztikus. Láttam néhány lelkes követőt, aki igyekezett a mindennapjaiba átimportálni a nagy gondolkodó útmutatásait: az egy vicc. És hazug is, mint a többi dogmatikus rendszer. Nem élhetsz jó életet, nem élhetsz úgy, hogy nem ártasz másoknak. Mert ez hazugság. 
   Kivonulni a világból, a társadalomból és becsüccsenni egy fa alá, az jó dolog. Meditálni, elmélkedni, szemlélődni: a világ leghasznosabb és legértelmesebb tevékenysége. Ám ha mindenki ezt tenné, nem születnének gyerekek és nem lenne finom alma a kamrában és kolbász a spájzban, szóval nem lenne egy működőképes rendszer. Ezért tévedett Buddha. Ez nem az emberek útja, ez nem a világ jobbá tétele. Ez egy menekülés. Mint ahogyan az is, hogy ne foglalkozz a gondokkal, vedd be a leszarom tablettát.
   A társadalomban nincs menekülési út: döntéseket kell hozni, választani kell, és igen, sokszor rosszul döntünk, a rosszat választjuk, ám ez az életünk. A rossz döntéseink, a hibáink, amikből gyakran nem tanulunk. Nem cselekedni annyi mint nem létezni. Azt, hogy valaki kivonul egy barlangba és bogyókon vegetál, nem tekintem életnek. Maximum vegetálásnak. Aki fél öngyilkos lenni. Fél dönteni. Mert bárhogyan is, Európában vagy Amerikában vagy bárhol, emberi környezetben kell élnünk. És igen, emberként feladatunk, hogy segítsük a másikat. Szavakkal, tettekkel, gondolatokkal. És feladatunk, hogy jobbá tegyük a világot. Buddha is ezt akarta. De ehhez tettek kellenek. Néha rossz tettek. Néha rossz döntések. De kellenek.
    Nem lehet bevenni a leszarom tablettát. A dolgok megtörténnek, át kell őket élni, meg kell próbálni a lehető legjobbat kihozni belőlük. Nincsen fügefa, ami alá be lehet csüccsenni és szemlélődni. Már nincs.

Nincsenek megjegyzések: