2016. február 29., hétfő

Amikor az idő cserbenhagy minket

   Az egy igen kellemetlen dolog, amikor az ember megöregszik, és nem veszi észre. Pedig maga az öregedés jó dolog. Szeretem, hogy már nem vagyok annyira ostoba és naiv, mint húsz éve, hogy nem kapom fel a vizet azonnal és nem ordítom le a haját bárkinek egyetlen szuszra. Szeretem, hogy végigrágtam magam jónéhány könyvön, és maradandó élményt okoztak, és szeretem, hogy végre el tudtam engedni a tényleg nem fontos dolgokat. Már nem veszek fel tűsarkú csizmát télen a jégre és nem érdekel, ha nincs rajtam szexi fehérnemű. Nem stresszelek, ha tükörbe nézek, és nem azért, mert olyan szép lettem, hanem mert megtanultam elfogadni magam. Ez van. Jó dolog megöregedni.
   Csak néha - különösen a nők - elfelejtik, hogy már nem kislányok. Persze a férfiak is beleesnek ebbe a csapdába, de azért ritkábban. Néha az öregedés furcsa dolog. Megcsal a tested, ellazul, megpuhul, és már nem követi az örökifjú lelkedet. Néha látok egy-két öreget, akiknek a testük egy leharcolt, aszott mazsola, de ha belenézek a szemükbe, ugyanaz a huncut gyerek lakik bent, mint ezer évvel azelőtt. Csak a burkolat ment tönkre... Aztán ott a másik véglet, a koravének gyerektestben. Szomorú kis matuzsálemek, akiknek talán sosem jutott a jóból. Vagy mert nem engedték meg maguknak, hogy jusson nekik a jóból. Szóval különös dolog az öregedés. Jó is, és rossz is. Jó, ha megéled, amit az élet adott, rossz, ha nem laktál jól. Néha bolondot csinál az emberből. Néha kigúnyolja önmagát. Akik nem mernek megöregedni. Akik nem mernek szembenézni vele, hogy már nem ugyanazok, akik voltak. Nem jobbak vagy rosszabbak, mások. Öregebbek. Ilyenkor már nevetséges a piros rúzs és a 'végzet asszonya' szerelések, meg a szőke vattacukor-tupír. De ezek csak a külsőségek. Az igazán groteszk, amikor valaki nem csak eljátssza az örökifjút, hanem úgy is érzi. Az élet bohócot csinál belőlünk.

2 megjegyzés:

Kavics írta...

Ismét jó írás, aminek minden sorával azonosulni tudok.

Lili Palatinus írta...

Köszönöm :-D