2016. január 7., csütörtök

Mondd, mit ér a szépség

   Szépnek lenni jó, szépnek lenni áldás. A szépek könnyebben érvényesülnek, a szépek mindent elérnek, amit csak akarnak. Egy ideális külsővel sokkal könnyebb boldogulni a társadalomban. Könnyebben ismerkednek azok, akik szépek, pozitívabban ítélik meg őket, mint a kevésbé mutatósakat. Lásd Dorian Gray, akit mindenki szeretett, és a szépsége miatt lett sikeres.
   Szépnek lenni teher, szépnek lenni átok. Csak a külsődet látják, az egész világ csak azzal foglalkozik, hogyan nézel ki. Az emberek csak azért ismerkednek a szépekkel, mert szépek. És nem azért, mert esetleg okosak is. Vagy értelmesek, netán némi emberség, humánum lakozik bennük. A szépség egy álarc, egy mutatós csecsebecse, ami az ember lényegét takarja el, elveszi tőle az igazi emberi megnyilvánulás lehetőségét. Lásd Dorian Gray, aki szépként nem lehetett önmaga, csakis a rettentő képmásában élhette meg azt az életutat, amit ez a torz álarc szabott rá.
   Szóval szépnek lenni nem egyszerű dolog. Végső soron a legtöbb ember törekszik rá, hogy fokozza a vonzó kisugárzását, kellemesebb benyomást keltsen a környezetében. A szépek még szebbek akarnak lenni, a kevésbé szépek pedig igyekeznek felzárkózni a vélt mezőnyhöz. Azt gondolom ez így teljesen rendben is van, egy emberi vonásnak tartom, természetes dolognak. Valahol a szépség az örök fiatalság üzenetét hordozza, a lendületesség, a vitalitás, az élet, az örök élet ígérete. A halhatatlanság illúzióját pedig ki ne öltené magára szívesen?
   A kérdés inkább az, hogy ki meddig megy el szépség-fokozás témakörben. Egy radikális hajszínváltás, egy bizarr színű körömlakk, push-up melltartó, vagy plasztikai beavatkozás, vagy ki tudja mi. Egész extrém esetekkel találkozni. Nyilván ez vérmérséklet kérdése, nem szeretnék ítéletet mondani, csupán egy nézőpontot.
   Azt gondolom, aki pl. egy baleset miatt testi torzulásokat szenved el, mindent megtesz azért, hogy visszanyerje az eredeti formáit, vonalait, arcát. Nyilván a rengeteg műtét és gyötrelmek sorában néhány plasztikai műtét már nem számít. Mert nem akarja, hogy mindene arra emlékeztesse, nem akarja, hogy minden ismerőse megkérdezze, mi történt, az ismeretlenek pedig megbámulják. Ugyanígy, egy mellrák után, ha a nőnek 'eltávolítják' (borzasztóan lealázó szó) a mellét, azért szeretne valamit helyette, mert mégiscsak nő, mellekkel megáldva. Satöbbi.
   Aztán van az a csoport, akinek az égegyadta világon semmi baja, nem szenvedett balesetet, nem élt túl daganatos betegséget, nem született testi deformitásokkal. Csak pl. nem tetszik az orra - amivel amúgy semmi baj - mert az általa idealizált celebnek más formájú, és az neki is biztosan sokkal jobb lenne. Ezek önként, egészségesen fekszenek a kés alá, csupán passzióból. Persze ezekre azt szokták mondani, hogy lelkileg nem tudják feldolgozni, hogy kicsi az orruk, ezért lehet őket átvarrni, mint egy elszabott ruhát. Valahol biztosan igaz. Nem tudom. Nem éltem át. Bár ezer dolog van rajtam is, ami csúnya, vagy lehetne szebb, de soha nem engedtem volna, hogy ezért belém vágjanak. Azt gondolom, hogy inkább pontosan ezeket az egyéni különbségeket kellene megmutatni, hogy igen, mások vagyunk, mert minden ember különböző, a különbségek nem a tökéletestől való eltérést jelentik, hanem a természet sokszínűségét. 
   De nem ez a lényeg, hanem az, hogy mindenki legyen egyforma. Ahogyan a mostani tizenévesek már annyira egyformák, hogy nem nagyon tudom őket megkülönböztetni egymástól. Van egy fő csapásirány, egy kulturális norma, hogy mi a szép, és ők ennek megfelelnek, tömegesen. Mert szépek, nagy részük olyan, mintha most lépett volna ki egy magazinból. Szépek és egyformák. Mert ugyanolyanok. Egyéniség nélkül. Nekik már senki nem tanítja meg, hogy úgy legyél szép, ahogy vagy, azt használd ki, amid van. Nem. Itt már csakis az egyetlen norma felé törekvés az opció, más út nincs. És az idősebb korosztály is követi, egészen az idősekig. Már ők sem tudják, mi is a lényeg, csak olyanok akarnak lenni, mint a fiatalok. Szépek. És tényleg nagyon vonzó dolog, mert szépek, olyanok, mint a megelevenedett babák. De mi van még? Mi van mögötte? Van, hogy semmi. És az a baj, hogy ez nem baj. Nevetségesnek találom, hogy manapság teljesen normális, hogy felnőtt, érett nők gyerekeknek való ruhákban parádéznak. És erre azt mondják, hogy fiatalos. Biztos prűd vagyok.
   De mi van azokkal, akikben van valami? És azokkal, akikben sokminden van? Ők általában beérik a természet adta felszereléssel, békésen élnek a testükben, ami ha nem is felel meg az aktuális szépségideálnak, de az érintetlenségük és természetességük miatt mégis szép. Akik nem akarnak többnek látszani, nem akarnak hódítani és leigázni, csak úgy vannak. Vannak, mert nekik a szellemi töltetük minden örök fiatalságnál többet ér. Mást keresnek az életben, tartalmat, értelmet, a szépség mást jelent a számukra. Ilyenek pl. az írónők, költőnők, művészek. Kifejezetten nőkről beszélek, noha a kérdés a férfiakat is érinti, de egy nőnek még mindig más a külsejét érintő közmegítélés. Egy nő, ha nem tesz semmit a megjelenéséért, leszólják, hogy igénytelen. Egy férfi esetében ez teljesen normális. Ha viszont tesz magával valamit, a jóindulatú hangok egyből azt harsogják, hogy hiú és cicomázza magát. Hát, ilyen ez a világ.
   Régen ezért csodáltam azokat a hatalmas nőket, akik pusztán elméjük hatalmával helyt álltak a férfiak uralta világban (nyilván ők sem riadtak vissza az alantas női fegyverek bevetésétől, de ez azt gondolom megengedett eszköz; és különben is, más lapra tartozik). Azok a nők, akik kivívták a helyüket, és nem elégedtek meg azzal, amit a sors rendelt nekik. Mert mindig is voltak a történelemben harcos nők, akik a maguk eszközeivel, de megvívták a háborúkat. Mint Frida Kahlo, ecsettel és színekkel, mint Mary Shelley, szavakkal, mint Kossuth Zsuzsa, a szeretet szavával. Kit érdekel, hogy szépek voltak-e vagy sem? Emberek voltak mindenek előtt, harcosok és úttörők. Példaképek, legendák. Nem téma, hogy szépek voltak-e. Emberek.
   Mint írtam, régen csodáltam őket. Illetve őket, a régieket most is csodálom, de az újakat már nem tudom. Nem tudom befogadni, hogy egy költőnőnek mi a rákért kell magát botoxolnia? Vagy egy népszerű írónőnek miért kell az arcát felvarratnia? Vagy egy másik költőnőnek miért kell a melleit kipakolva 'erotikus' pózokban fotóztatnia magát? Nem értem, és nem is akarom érteni. Korábban már megfigyeltem, hogy a showbiznisz világában nincs helyük a csúnyáknak (ugye milyen nagy megfigyelő vagyok?!?), egy énekesnő nem lehet csúnya, addig dolgoznak rajta, amíg a külseje meg nem felel a közízlésnek. Ezzel sem értettem egyet, de valahol még belátom, hogy a megjelenése, a fellépése része az előadásnak, a műsornak, hogyan vonaglik, mit mutat. Mert ez valahol azért a látvány világa (is). Na de kérem, az írók?!? A költők?!? Egyre gyakrabban látom, hogy reprezentatív megjelenésükkel igyekeznek fokozni az eladást. Nem hiszem, hogy valaki csak azért szánná rá magát egy könyv elolvasására, mert egy 'jó nő' írta. Így is, az olvasási szokásokat vizsgál statisztikák szerint egyre kevesebbet olvasnak az emberek. Még egy egy szép ember sem tudja őket rávenni. Gondolom Dosztojevszkij szakállas, szigorú arca még kevésbé szorgalmazza az olvasást. 
   Reading is sexy. Ez az új jelmondat, ami már néhány éve terjed. Az olvasást, a szellemi élményt is szexuális élményhez hasonlítják. Mert azt minden bizonnyal az emberek zöme érti. Aztán a kedves delikvens brutál nagyot csalódik, hogy az olvasás nem olyan, mint a szexizés, és nem is vetemedik többé ilyesmire. Egy töltött ajkú költőnő kéjtől elnehezült szempilláival a kezébe nyomta ugyan legújabb versciklusát, de hát nem olyan lett a folytatás, mint amit a súlyos pillák és vörös ajkak ígértek. 
   Hol van akkor hát az igazság? Egyáltalán létezik-e igazság ebben az elkorrumpált világban? Szerintem igenis létezik, csak nehéz megtalálni.

 

3 megjegyzés:

Kavics írta...

"Nem hiszem, hogy valaki csak azért szánná rá magát egy könyv elolvasására, mert egy 'jó nő' írta."
Nem, ezt én sem hiszem. azt gondolom, ők is beleestek abba a hibába, ami a mai kor "betegsége". Aki (köz)szimpátiát akar magának, annak bizonyos külsőségi normáknak meg kell felelnie. Hú, milyen borzasztóan hangzik! De ez van most ebben a felgyorsult, elferdült virtuális világban. Tisztelet a kivételnek!
Kikerült a kontroll a kezünkből, átadtuk egy általunk kialakított virtuális normának (szépségnek, vagy minek, pedig milyen relatív!).
Azt látom, hogy sokszor épp ott dívik ez, ahol nincs pénz vagy ahol túl sok a pénz. Igen, mert a pénz diktál ebben a világban.
Ebben csak azt nem értem, hogy sokaknak alig telik az egészséges hétköznapi életre, de pl. műköröm, festett köröm, tetovált szemöldök vagy egyéb, 3d-s szempilla az szinte kötelező, a norma. Pedig ennek semmi köze az egészséges hétköznapi élethez. Sőt!

Lili Palatinus írta...

...mert csak az számít, ami látszik. Ha valaki egészségesen él, jól eszik, annak nincs értéke. Ha viszont szétrohad a körme a vitaminhiánytól, de ragaszt rá egy műanyag vackot, ami csillog, a teljesen rendben van. Már nem számít, hogy mű. Ezzel még nem is lenne bajom, mindenkinek szíve joga, hogy karácsonyfát csinál magából, de a művészek, írók esetében kifejezetten zavar. Rengeteg könyvet elolvastam anélkül, hogy láttam volna a hátlapján az író portréját. És rengeteg írót szerettem úgy, hogy elképzelésem sem volt róla, hogyan néz ki. Nem érdekelt. Aztán elkezdték ezt a celebkedést, és szükségét érzik (néhányan), hogy megmutassák magukat. Minek? Eddig sem érdekelt, hogyan néz ki. Nem azért, mert nem vagyok rá kíváncsi, hanem mert az ember érdekel, a szelleme, a lelke. És felőlem lehet akármilyen testben, ha olvasom és képes vagyok 'beszélgetni' időt és teret áthidalva, akkor semmi sem számít, az sem, hogy ezer éve halott, az sem, ha csúnya. Ezért találom bizarr dolognak, hogy az utóbbi időben több költőnővel, írónővel is szembesültem, hogy mennyire magamutogatóak lettek. Mert nyilván hajat mos, megfésülködik az ember egy fotózás előtt, esetleg sminkel, választ egy szép ruhát, na de hogy teletömi a fejét botoxszal, meg felvarratja magát itt-ott... Minek? Hát nem a szellem embere?

Kavics írta...

Erre épp ő maga tudna adni választ - ha tud. Kérdezd meg, ha lehetőséged adódik rá. Érdekes lesz a válasz! Vagy nem.