2015. december 27., vasárnap

A meg nem történt dolgokról, amik nem kerülnek fel a fészre

   Egy ismerősöm néhány napja rettenetesen felháborodott. A történet elgondolkodtatott, igazából mind a mai napig nem tudom hova tenni. Nem értem. Biztos már túl öreg vagyok ehhez...
   Szóval a leányzó egy fiatal, huszas éveinek elejét taposó ismerősöm. Lassan egy éve tartós párkapcsolatot sikerült kialakítania. Tök jó, örülünk Vincent. A leányzónak születésnapja volt. Én nem köszöntök fel senkit, mert antiszociális és mizantróp vagyok, ezen nem is lepődik meg senki, aki ismer. Nem is ez a lényeg, hanem a legényke. Mert a legényke felköszöntötte. Vett neki egy csomó felesleges szart, ami két hét múlva a kukában fog landolni, de ki nem mondott elvárás a szerelem kimutatása végett. Szépen be is csomagolta ezt a sok kacatot, elvitte a leányzót vacsorázni, meg kedveseket mondott. De azért csúnyán elbaszta. Mert 1) nem készített fényképeket és 2) ezeket nem osztotta meg a fészbukon. Tehát az esemény maga a közlés hiányában invaliddá vált. 
   A leányzó sírt. Fel akarta bontani a nehezen megszőtt tartós párkapcsolatát, mert ez a hiba végzetesnek bizonyult. A legény 'a lelke mélyéig megalázta' (ezek az ő szavai).  Nem is tudtam, hogy ennek van lelke, de ez megint egy személyeskedő zsákutca a történet folyamában, ahogyan a mesélő kiszól a meséből.
   Szóval a leányzó elsírta bánatát, a frissen felfedezett lelkét úgy gondolta, hogy velem nyalogattatja. Nem értettem a dolgot, de ám legyen. Érdekes, mint egy bogár az ablakon. Kérdezgettem. A legény már kezdettől fogva gyanús volt, mert nem aznap tette ki a fészre, hogy ők kapcsolatban vannak, amikor a kapcsolat megköttetett (mint egy üzleti szerződés?!? egyáltalán lehet egy kapcsolatot időponthoz kötni?!? vagy a közös deklarálás határozza meg a kapcsolat születését?!? és ha sosem mondjuk ki, hogy kapcsiban vagyunk, akkor nem is vagyunk?!?), csak napokkal később jelezte a virtuális társadalom felé, hogy a leányzó felé elköteleződött. És mindennek tetejébe, hogy se szelfi, se poszt tolás, nem köszöntötte fel a leányzót virtuálisan. Azt még benyelte, hogy a kapcsolatuk 'kihirdetése' szerinte késett néhány napot, de ezt a megaláztatást már nem bírta megemészteni. Mert mit szólnak az ismerősök, mit fognak gondolni róla, hogy neki milyen pasija van, aki fel sem köszönti?!? Amikor megkérdeztem, hogy nem fontosabb-e a tény, hogy valójában felköszöntötte, csak virtuálisan nem, az felelte, hogy az sokkal fontosabb. Amikor megkérdeztem, hogy ha csak virtuálisan köszöntötte volna fel, de a valóságban nem, az ugyanakkora hiba lett-e volna, azt felelte, hogy nem, mert azt a többiek, az ismerősök látják, de ezt nem. Mondom, fotózza le a vackokat és közölje ő maga a képeket, mint bizonyítékot, hogy a köszöntés ténye megtörtént, de azt felelte, hogy az nem jó, a legénynek kellett volna megtennie. Egy információval okosabb lettem. 
   Mondom neki, hogy a fész kiírja, hogy kinek milyen gyíkja van aznap, egyáltalán nem kell észben tartani semmit. Aki pedig a valóságban köszönt fel, van esély arra, hogy maga tartja észben a fontos dátumot. Nem, mondta, az sem számít, mert a fész azért írja ki, hogy nehogy el merészeld felejteni. De mondom így legalább kiderülne, hogy tényleg fontos vagy-e az illetőnek, mert ha elfelejt, akkor mehet a levesbe. Nem, nem felejthet el. Olyan nincs. 
   Lényeg a fontos, hogy boldogtalan legénykénk vezeklésképp egy héten keresztül óráról órára posztolhatta a közös életük elképzelt történéseit. Azokat a dolgokat, amik valójában nem történtek meg. Mert nem hiszem, hogy tényleg végig lehet sétálni a Margitszigeten, élvezni azt, ha az ember tízpercenként magát fotózza. Hogyan lehet megenni egy vattacukrot, ha minden falatja a fotóért készült? Hogyan lehet bármire figyelni, ha az ember természetellenes pózokba meredve vicsorít a szelfibe? Kardos Gábor filozófus erre egy jó szót használt: fotómaszturbáció. Azt hiszem ezzel mindent elmondtam a történetről.Mert azok a dolgok, kedves gyerekek, amik nem kerülnek fel a fészre, bizony megtörténnek.

2 megjegyzés:

Kavics írta...

Lili, ez annyira jó írás, hogy mindjárt kirakom a fészre... talán EZ IS eljut azokhoz, akiknek/akikről szól. :-D

Komolyan, egy újságba kellene írnod, annyira jó!
Küldök egy virtuális kézfogást. :-)

Lili Palatinus írta...

Köszi :-) Bár pont azok nem szokták magukra venni, akiknek kéne...