2014. szeptember 8., hétfő

Jókai Svábhegyen

   A svábhegyi kert az irodalomkedvelők és a természetvédők számára kínál tartalmas kikapcsolódást. Néhány fa és présház őrzi egykori tulajdonosuk, Jókai Mór emlékét. Az 1853-ban vásárolt birtokot az író paradicsommá varázsolta, halála után második felesége, Nagy Bella gondozta. A területet 1822-ben eladta, s több tulajdonosváltás után államosították. A háborúban megsérült, elhanyagolt villát lebontották. Helyére az 1960-as évek közepén a Magyar Madártani Intézet székháza került. A kétszintes kőépületben napjainkban a Duna- Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Keve András Madártani és Természetvédelmi Szakkönyvtár található. A park évtizedek óta helyet ad a természetvédelem állami és civil intézményeinek, a kőparknak, az odú- és madárkiállításnak. 1968 óta nyújt otthont a Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai Emlékszobájának. 



 
   Első igazi írói sikerei jövedelméből vásárolta meg Jókai az elvadult telket. A hajdani kőbányából a hosszú évek gondos munkájával termő gyümölcsöst, mintakertet, egészséges, dús vegetációjú pihenőhelyet varázsolt. Botanikai tudása, találékonysága révén leküzdötte a terep nehéz adottságait. A jeges áramlatok ellen szélfogó fásítással védekezett, az éltető víz hiányát ciszternákkal pótolta. Személyes barátaivá váltak gyümölcsfái. A dolgozószoba ablaka alatt illatozó májusfa nagy betegsége alatt kiszáradt- egymást biztatva, támogatva gyógyultak meg. Ez az édenkert egyszerre jelentette Jókai számára a korszerű gazdálkodás reformkori eszméjének magvalósítását, a természettel való összhangot, a tevékeny, alkotó és szemlélődő ember természettel való összhangját. 

 
    Jókai szívesen dolgozott a szabadban. Napirendjéhez hozzátartozott a reggeli séta, majd a többórás munka. Számos népszerű regénye és hírlapi cikke született az évtizedekig nagy szeretettel és hozzáértéssel gondozott kertben. Műveinek állandó ihletője volt a csodálatos környezet. Az volt a vágya, hogy végső nyughelye a ház mellett álló, illatos hársfái alatt legyen. Sírja a Kerepesi temetőben van, az oroszlános pad azonban emlékeztet a tájat, a fákat, a virágokat, a madarak énekét alkotásaiban megörökítő Jókaira. Róna József ’Anakreon’ című szobra Jókai vonásait őrzi. Visszaidézi az első találkozását a Svábheggyel, amikor bohém, vidám színésztársaságok mulattak a közeli Adliczer- vendéglőben.

 
  „Úgy akarom és meghagyom, hogy itt hagyjanak pihenni a Svábhegyen. El ne vigyenek a Kerepesi úti kertbe a sok dicsekedő márványoszlopok közé. Mint élő ember se szerettem a nagy társaságot, nemhogy mint kísértet. Tegyenek oda a négy fehér levelű hársfám alá. A hársfák megőriznek engem, én meg a hársfákat. Nagy kíséret, pompás gyászmenet se kell odáig. Húsz lépés az egyik fekhelytől a másikig. Kő se kell oda, csak a zöld gyep maradjon. Nem bánom, ha vendéglőt csinálnak is a házamból, szeretem, ha táncolni, dalolni fognak körülöttem, s nem rontom el senki mulatságát. Csendesen maradok és hallgatom, amint a fák beszélnek a méheknek, a méhek a virágnak s a virág gyökere énnekem. De a négy fa közötti tért követelem és fenntartom magamnak a pompás, a boldog Svábhegy jövendő dicsőségéből!”

Hajdan, most és valaha, 1879
 
   „A verandánk eresze alatt egy fülemile pár rakott fészket, négy kis fióka csipog már benne: az anya hordja nekik a táplálékot, nem félve tőlünk, kik ott ülünk a fészkével szemben, étkezve, beszélgetve; a hím ezalatt a májusfa alján csetteg. Ezek is a házhoz tartoznak.”

Solitudo, 1897

 
   „Egy délben a családommal a szabadban reggelizve, egyszer csak egy fakó veréb odareppen elénk, s a legotthonosabb barátsággal kezdi magát bemutatni. Előbb csak fityfirikel a porban, köszörüli az orrát a földhöz, ami sajátságos tisztelgési forma lehet a verébnemzetnél, azután mind közelebb jön, fejét- farkát billegetve mórikál, mint valami jó ismerős.”

A koldus veréb, 1856

5 megjegyzés:

Kavics írta...

Szimpatikus ember volt, szerette a természetet, a növények, állatok ismerője volt. Írói munkássága mellett kertészkedett, értett a szőlészethez, borászkodott.
Szívesen visszarepülnék az idejébe és beszélgetnék névadómmal. :-)

Kavics írta...

Jó látni Téged :-)

Baribori írta...

Szégyen- gyalázat, de én csak felnőtt fejjel fedeztem fel Jókait. Gyerekként azt hiszem nem értettem, de most annál szívesebben olvasom! Nagyon üdítő hely egy ilyen kert, ha erre jártok... :-)

Kavics írta...

Ne bánd, gyerekként én sem értettem őt, csak nézegettem a könyvespolcon Jókai összes kötetét, amit a Szülők gyüjtöttek.
Még van mit pótolnom az olvasással.

A kert, igen..:-)

Baribori írta...

Most már nagyon szeretem az írásait, és a kert... hát, ott különösen jó sétálni :-)