2014. július 15., kedd

Egy új élet kezdete

  Tíz éve csinálom már, amit csinálok. Nem mondom, hogy nem szerettem, sőt. Nagyon is szerettem, amit csináltam. De mostanra már torkig laktam az egésszel. Nyilván, változik a világ, változnak a dolgok. De ezek a dolgok rossz irányba változtak. Nagyon rossz irányba. A könyv, amit mindennél jobban szerettem, mára már rég nem az, aminek én szerettem. A kultúra közvetítője, a szépségek hordozója, kulcs egy elfeledett világhoz... ezek a dolgok mára már eltűntek. Celebkönyvek, botránykönyvek, pornókönyvek. Bocs, ehhez már nincs gyomrom. Biztos van, akinek ez tetszik, de nekem nem. Oké, szar a világ, úgy, ahogy van, de nem vagyok hajlandó megalkudni azzal, ami van. Még mindig hiszek benne, hogy a magam kis hatókörében jobbá tehetem. Legalábbis nem engedem be azt a sok szemetet, ami már lassan ellep minket. 
   Úgy döntöttem új életet kezdek. Nem, semmi külföldi munkavállalás, semmi felrúgok mindent, csak egy szerény váltás. Nekem persze nagy váltás, mert teljesen mást fogok csinálni, mint eddig, és teljesen át kell szervezni az életemet, és emiatt szinte minden meg is fog változni, de nem bánom. A fennálló helyzet már tarthatatlan. 
   Borzasztóan elkeserít, amit a könyvszakmában az itt töltött tíz évem során tapasztaltam. Sírhatnám vissza, hogy milyen jó volt akkor, de ennek már tényleg semmi értelme, ezeket a dolgokat nem lehet visszacsinálni. De tényleg valami visszavonhatatlanul megváltozott. Munkamorálról, meg munkahelyi kultúráról (vagy kulturálatlanságról) nem akarok beszélni, mert az egy katasztrófa. Őszintén szólva nem csodálkozom, hogy aki teheti, elhúz innen, mert bármit mondanak, nem a pénz a legfontosabb szempont. A kis fizetéssel még meg lehet valahogyan barátkozni (és rengeteg másod-, harmad-, sokadik állással), de azzal, ahogyan az emberekkel bánnak, azzal nem lehet megbarátkozni. Néhány külföldi ismerősöm mondta, hogy itt sosem volt rendszerváltás, mi csak egy ködös elképzelésben élünk a demokráciáról. Akkor nagyon megsértődtem, ma már tudom, hogy igaza volt. Szóval a morál, az erkölcs hiánya, az emberi dolgok. Tényleg szar a helyzet, ezt nem szeretném ilyen formában a továbbiakban folytatni.
   Akikkel szerettem dolgozni, akiket értékes embereknek tartottam, azok már mind léptek (nyilván vannak, akik még nem, de ez nem feltétlenül az ő hibájuk). Azt hiszem, túl sokáig vártam ezzel a döntéssel, de nem voltam képes leszállni a döglött lóról, mert még halottan is nagyon szerettem ezt a lovat. 
   Aztán persze voltak, akik rásegítettek, hogy lépjek már végre, ne lelkizzek ennyit. Gyűlöltem őket, és ezen az idő sem fog változtatni, de valahol mégis hálásnak kell lennem, hogy nem hagyták, hogy megvárjam, amíg elnyel a mocsár. Ezek az emberek nyilván nem csak az én életemet keserítették meg, hanem vastagon felelősek abban, hogy itt tart a könyvszakma, ahol tart. Mert oké, van egy természetes haldoklás, de erre csúnyán rásegítettek. Hozzá nem értéssel, rosszindulattal, önös érdekekkel, hazugságokkal és legfőképp a többiek semmibe (és hülyébe) vételével. Nem kellett volna így történnie. Nem lett volna szabad így történnie.
   Egyfelől hangoztatják, hogy micsoda igény van a szemétre. De nagyon is sok embernek NINCS igénye erre. Sőt, van ízlésük, és van szellemi színvonaluk, amit nem hajlandóak bemocskolni. Egy folyamatosan szűkülő rétegről van szó, de azért vannak, léteznek, és küzdenek, úsznak az árral szemben. Az ő nevükben is írom most ezeket a sorokat. Mert lehet, hogy egy-két ganéjt magadhoz veszel, hogy lelazulj, meg hogy kikapcsolj, de ezek bemocskolnak, észre sem veszed, és már nincs más, már bekúsztak a bőröd alá. Nem szabad engedni. Ugyanígy a tévé. Nagyobb népbutító, mint a szintetikus drogok. Nap mint nap látom azokat az embereket, akik tévével mosták ki az agyukat. Már nem képesek egy épkézláb mondatot kinyögni. Túlzok? Attól félek, nem.
   Visszatérve a könyvekre, a kultúra világára, nem adtam fel a magam kis küzdelmeit. Csak itt és most pontot teszek, és új fejezetet kezdek. Köszönöm mindezt rengeteg embernek, akikkel sikerült megismerkednem ebben a tíz évben. Írók, szerkesztők, kiadók, kereskedők. Minden szegletben láttam olyanokat, akik a kultúra ELLEN dolgoztak. És teszik ezt most is.
   Azért a nagy negatív hangulat ellensúlyozásaképp azt is elmondom, hogy igazán értékes embereket is sikerült megismernem, akik hasonlóan gondolkodnak a világról, a dolgokról mint én. Velük azt gondolom egy úton megyünk tovább, mert egy irányba tartunk. Nélkülük azért nem tartanék ott, ahol most vagyok. Remélem idővel azért egyre többen leszünk, akik ki merjük mondani, hogy nem kérünk a moslékból. Nem tudom, hova vezet az az út, amire a mostani könyvszakma állt. Nyilván magam sötéten látom a dolgokat, de tényleg bízom benne, hogy ha mást nem, maguk a fogyasztók nemet fognak mondani a szemétre. Ha már képes valaki elutasítani a műkaját, legyen képes elutasítani az agymosást is. Mert van választás. Mindenkinek van választása. Csak merni kell...
...Mert harcolni kell a trollok ellen!

3 megjegyzés:

Kavics írta...

Kisharcos, örülök a döntésednek, örülök a bátorságodnak, hogy úgy szeretnél élni, ahogy azt Te látod jónak.
Nem vagy egyedül az úton, abban bízom én is, hogy egyre többen lesznek, akiket nem lehet megvenni, akik nem engedik agyukat átmosni.
Akármerre is visz az utad, tudom, hogy megállod a helyed!
u.i:örülök, hogy összefutottak virtuális életútjaink. :-)

Baribori írta...

Köszönöm! Te is az egyike vagy azoknak, akik sokat segítettek ezen az úton :-) Azért majd még hallatok ám magamról, csak egy kis szünet következik, amíg belerázódom a dolgokba...

Kavics írta...

Megtisztelsz :-)
Azt már nem is írtam, hogy hallass magadról, mert önző módon természetesnek is vettem.. ;-)
Szeretem az íṛásaid, a fotóid, sokáig ne várakoztass! :-)