2014. május 19., hétfő

A néhai Lepencei Strand emlékére

   Volt egyszer egy egy jó kis strand, Lepencénél. A medencék egymás alatt helyezkedtek el, teraszosan, és a meleg gyógyvíz a legfelső szintről hömpölygött alá. Ha kikönyököltél a medence szélére, láthattad a környező hegyeket, beszippanthattad a pilisi levegőt. Nyilván, ez a strand amolyan retro- strand volt, nem volt vízforgatásos rendszere, meg feszített víztükre, meg haccp, meg egyéb uniós szarságok, csak úgy jó volt, és kész. Gyerekként én is jártam ott. Aztán megfogadtam, hogy felnőttként is el fogok menni, és egész nap cseresznyét fogok ropogtatni a medence szélén és addig ugrálok a vízbe, amíg le nem megy a nap. És ebédre is fagyit eszem, és nem kenem be magam napkrémmel. Meg ilyesmik. Aztán felnőttem, és valahogy kimaradt a strandolás az életemből. Aztán a hétvégén arra jártunk, és láttam, hogy itt bizony többet nem fogok cseresznyét ropogtatni. Mert kibelezték a strandot. Nemcsak bezárták, hanem valami barbár módon szétcincálták az egész hegyoldalt, ahol a medencék voltak. Pedig hallottam a történetet, hogy ide járt telente (amikor a strand zárva volt) egy őz. Gondolom már ő sem jár erre...
   A lenti képek a mostani állapotot tükrözik, hogy mi lett a néhai standdal. A hétvégén készültek.
a kép forrása:visegrad.blog.hu

8 megjegyzés:

Kavics írta...

Hát ez tragikus..:-(
Mintha az én történetemet írtad volna le BariBori... ha nem is cseresznyeropgtatós, de nagyon jól emlékszem a gyerekkoromból a teraszos medencékre és én is mindig vissza szerettem volna oda menni... nem került rá sor, már nem is fog. Szomorúvá tesz, nagyon szomorúvá.

Baribori írta...

Sajnos ezek a jó kis régi strandok mát szinte teljesen eltűntek... pedig szerintem nagyon is jók voltak. És amit még nagyon hiányolok, az a kemping! Persze, van még hébe- hóba, de az már nem ugyanaz. Olcsó volt, és szinte bárki megengedhette magának... Pedig a jó dolgok nem a pénztől függenek (legalábbis nem kéne, hogy így legyen) :-(

Kavics írta...

Ma már szinte minden a pénzről szól... managervilágban élünk.
Nem tudom hol a kiút :-( talán egy lakatlan szigeten, olykor a hegyekben, az erdőben :-)

Baribori írta...

A hegyeket bevállalom :-)

Névtelen írta...

Ifjúságunk nyarainak része volt a csodálatos lepencei strand, mindennek vége, sajnos az államunk vezetőit sem érdekli a téma, pedig közép Európa legszebb panorámájú strandfürdőjét lehetne ide visszavarázsolni. A közszféra vezetőinek ide kellene az adófizetők pénzét befektetni és nem saját zsebüket tömni nonstop.

Baribori írta...

Sajnos ezek a régi kincsek tűnnek el a világból, amik valaha nagy örömet okoztak. Hiányolom a régi kempingeket is, meg a faházakat, meg a szabad hétvégéket... Ez a világ már nem az, ami volt. És nem lett jobb-sajnos.

Névtelen írta...

Úgy hallottam, hogy a Strandot az egyik (balos) képviselő játszotta át magának, pontosabban annak gyógyvizét. Ugyanis épült ott a környéken egy luxus hotel amiben érdekeltsége volt ennek az úriembernek, csak ugye kellett a gyógyvíz. Hát elvezették a hotelbe. A strand meg ott áll félig lebontva, ismét a tőkések miatt szűnt meg a kisember pihenő, strandolóhelye. (mint pl. Egerszalókon)

Baribori írta...

Ó, jó hogy említed az egerszalóki fürdőt, az is egy gyöngyszem volt! Mármint volt, mert úgy láttam, azt is eu-komformmá tették :-(