2014. április 24., csütörtök

Beavatós mese

- Most elmondok neked mindent az életről, fiam - így szólott Nagy Kutya térdére csapva Kis Kutyának. - Én nem hittem apámnak, az meg a nagyapámnak, és így tovább az őseink mind. Te sem fogsz hinni nekem, talán azt fogod gondolni, elvette a Tüzes Víz az eszemet.
" Már régen elvette" - gondolta Kis Kutya, de nem szólt, mert tudta már, hogy részeg indiánnal kár vitatkozni.
- Először is jegyezd meg jól, - folytatta Nagy Kutya - hogy ami fent van az van lent is, és ez a világ rendje, mióta a Nagy Szellem, úgy gondolta, hogy elég volt a káoszból, legyen végre rend, és az a rend, ha minden mindennel összefügg, semmi sem lehet meg egy másik dolog nélkül, és az is kihat egy harmadikra és így tovább.
Szegény Kis Kutya szeme kezdett leragadni, de szerencséjére Nagy Kutya nem vette észre, mondandója kezdte magával ragadni.
- Amíg nem jött a fehér ember, hogy elvegye a földünket, boldogan élhettünk testvéreinkkel, a víz, a levegő nem volt szennyezett, bölény meg annyi volt, hogy mindenki ehetett húst, amennyi belefért. Aztán jöttek néhányan, bőrük, mint a tej, megijedtek, mikor meglátták őseinket, azok megsajnálták őket, olyan egészségtelen, nyomorult népségnek tűntek, adtak nekik ételt, italt, aztán mi lett a hála? Legközelebb puskákkal jöttek, elkergették a derék indiánokat a földjeikről. Sokat megöltek közülünk, nagyon sokat. Ma ha ilyen lenne, úgy hívnák népirtás. Idáig jutottunk, fiam, ami fent van az van lent.
 Nagy Kutya könnyes szemmel nézett maga elé.
- Miért, mi van fent és mi van lent? - kérdezte kissé ingerülten Kis Kutya, akinek egy dupla Whopper egyre gyakrabban jutott eszébe.
- Hát ugyanaz - türelmetlenkedett Nagy Kutya, nem értve, mi nem nyilvánvaló ezen. - Fent is van egy Nagy Kutya és egy Kis Kutya, és az a dolguk, hogy vigyázzák  a Tejutat, a fehérek útját. Csak a kiválasztottak juthatnak be oda, mert ott várja őket az öröklét ígérete.
- Ekkora nagy hatalmunk van nekünk, apám?
- Bizony fiam. És a Tejúton van még valami. Nekünk a legfontosabb. Az egyszarvú, az Unikornis. Ő a miénk, fiam - suttogta Nagy Kutya a meghatottságtól elcsukló hangon. - Aki  annak a szarvát birtokolja, azé az igazi hatalom.
Dudálás hallatszott, és Nagy Kutya már szaladt is, hogy feltekerje a rezervátum sorompóját az érkező turistabusz előtt...

Nincsenek megjegyzések: