2014. március 28., péntek

Megbűvölt képek- az illúzió hatalma

   Fényképezés, portréfotózás, önarckép. Erről mindig a mamám jut eszembe, aki még egy olyan korban élt, amikor az emberekről két- három, maximum négy fotó készült az élete során. Egy bájos elsőáldozós kép, egy esküvői fotó, egy a gyerekekkel, aztán talán az aranylakodalom alkalmával egy kép a családdal. Aztán annyi. Imádom ezeket a képeket, olyan merevek és mégis olyan bizalommal teliek. Egy ember arca úgy, ahogyan az élet ráírta a történeteit a vonásaira. 
   Mamám mindig azt mondta, hogy vetetkezés előtt (ezt a szót használta arra, ha valaki fényképet készített egy emberről, amolyan régies, latinos beütésű szenvedő szerkezettel) meg kell mosni az arcodat és meg kell fésülködni. Mert hát mégiscsak, az unokák is látni fogják. Azóta szükségét érzem, hogy fotózás előtt megfésülködjek. Ez amolyan babona maradt, az Ő emléke, az ő életének egy morzsája bennem. 
   Manapság már persze orrvérzésig lehet fotózni, csak kattintasz, meg egy mozdulat az egész, a technika miatt már nem kell szobormereven pózolni potom fél órát. És h elégedetlen vagy a képpel, újabb kattintás, és a kép eltűnik a nirvánában. Sosem volt, senki sem fogja látni, hogy nem mostad meg az arcod, mielőtt lefotóztak. 
   Már mindenkiről hatmillió kép készül onnan kezdve, hogy kidugja a buksiját anyujából. Ez jó vagy nem jó- azt hiszem ez nem fontos. Ez van. Aztán vannak ugye a képek, amiket megosztasz magadról, amit megmutatsz másoknak. A képek ismeretlen emberekről az utcán is a nyakadba zúdulnak, akkor is, ha nem akarod. Az óriásplakátokon egy orr akár akkora, mint te magad. Na ebben a világban már tényleg nem elég, ha megmosod az arcod. Mert mindenkinek azt kell sugározni, hogy szép (mintha ez egy objektíven mérhető dolog lenne, mint egy kiló krumpli), hogy boldog, hogy féktelenül jó kedve van, hogy szédítően vidám dolog egy új samponnal hajat mosni, satöbbi. És mivel mindenki a környezetedben indokolatlanul, már-már euforikusan boldog, te sem maradhatsz ki. Olyan képeket, olyan arcot KELL mutatnod a környezetednek, ahol te is részese vagy ennek a globális orgazmusnak. Mert különben baj van. 
   Ebben a tömeges és túlcsorduló szépségben egy ránc, egy pattanás, egy bőrhiba, egy ősz hajszál az emberiség elleni merénylet. Az öregedés, a természetes asszimmetria megbocsáthatatlan lázadás, ribillió, anarchizmus. A csúnyák sikertelenek. A csúnyák boldogtalanok. A csúnyák nem érdemlik meg, hogy a nap rájuk süssön. És igen, az ördögi kör, hogy a szerencsések bizony megöregednek ( a szerencsétlenek pedig fiatalon meghalnak), és ebből kifolyólag nem fognak olyan fejjel rohangálni, mintha húsz évesek lennének. Pedig ezt várják tőlem, tőled, tőlük. Ha harminc éves vagy, nézz ki úgy, mintha húsz lennél, ha negyven vagy, igyekezz harmincnak kinézni, satöbbi. 
   Ez pedig csúf tréfát űz az emberrel, kigúnyolja az amúgy is sérülékeny büszkeségében. És ez, hogy hogyan fest mások szemében, nem csak a fiatalok problémája. Már rég nem. A jól beállított fotók után egy új korszak nyílt: maga a kép megbűvölése. Ma már néhány kattintás után bárkiből lehet bárki. Ez tök jó, lehet olyan sima a bőröm, mint még soha. Ez förtelmes, hiszen ez sosem voltam én, és minden bizonnyal nem is leszek. Egy megbűvölt kép olyannak mutat, amilyen sosem voltam. Elhiteti velem mégis, hogy ez én vagyok. Ez a legaljasabb hazugság, egy elplántált hazug gondolat, ami ha kikel, nagyon sok fájdalmat fog okozni. Mert ez nem én vagyok, ez sosem voltam, de ha mégis elkészült a kép, képes vagyok elhinni, hogy talán mégis én voltam, vagy én lehetek. Egy olyan bűvös tükör, ami megmérgez. 
   Ezért nem is engedem, hogy ilyen képek készüljenek rólam. Egy kivétel van, a gimnáziumi tablókép. Annak ügyében nem dönthettem. Akkoriban még nem is készültek ilyen vadul megváltoztatott képek, inkább csak retusáltak. És mégis, valami borzalmas érzés volt meglátni. Hibátlan bőröm van a képen, selymes fényű. A hajam csodálatosan mogyoróbarna, a szemeim pedig üdén csillognak. Amikor a kép készült, aznap reggel leestem a lépcsőn és igen szépen összezúztam az arcom. Feldagadta fél fejem, mint egy boxolónak, de ha aznapra volt kitűzve a fotózás, akkor aznap kellett menni. Hát elmentem. És az eredmény: egy olyan valaki nézett vissza rám, aki sosem voltam. Szomorú voltam, mert úgy éreztem, hogy tényleg csak egy kicsi kellene hozzá, hogy az lehessek, aki a képen szerepel, az a hibátlan bőrű, üde tekintetű lány. 
   Sok idő kellett hozzá, hogy elhiggyem, nem ez a fontos. Azóta szeretek öregedni, szeretek változni. Van már ősz hajszálam is, és néhány ráncom is. De soha többet nem fogom megengedni, hogy egy képről letöröljék őket. Mert az nem én vagyok. Manapság reneszánszát éli a mutasd meg az arcod photoshop nélkül című őrület, ami egy teljesen nyakatekert valami, eleinte nem is értettem ,hogy mi a fene ez. Az már valami fergeteges szenzációnak számít, ha egy ismert ember "felvállalja" a megbűvöletlenül lefényképezett arcát. Pedig ez lenne a normális...

 

8 megjegyzés:

kavics írta...

...igen, de ez a világ amiben élünk nem annyira normális.. :-)
Szebbet, jobbat, többet akarunk világ, ahol sok esetben a külsőségek a méretadók. Tisztelet a kivételnek, mert ők is léteznek. Ez a leszűkült kivétel-világ pedig egyszer lehet(kell, hogy legyen) a többség! Ámen :-)

Anyukám mindig azt mondja: "az a fotó, amelyik nem tetszik a tulajdonosának, az mutatja a valóságot"... :-D Sosem szerettem a beállított fotózást, az elkapott pillanatoknak élek, nekem az a természetes - olykor borzasztó - a való világ.

Baribori írta...

A legjobb képek a természetes képek :-) Azok legalább nem idealizáltak, olyanok, mint a valóság... azokra még mindig jobb emlékezni, mint egy sosemvolt ideára :-)

kavics írta...

Sajnos ott is "hamisítanak" alig van egy-egy természetfotós, aki ne változtatna az eredeti képen. Oda is teljesen begyűrűzött a valótlan-világ.

Baribori írta...

Kár érte, de remélem a Te képeid valódiak :-) Mindig felüdülés megnézni, mi a helyzet Nálatok :-)

kavics írta...

Soha semmit nem változtatok a fotóimon. Ahogy ott abban a pillanatban látom, ahogy a kamerám "elkészíti". A szg-en sem változtatok rajta, ha tetszik elmentem, ha nem törlöm.
Voltam egy fotós oldalon tag, ahová a szerintem érdekesebb/szebb képeimet feltöltögettem. Hamarosan jöttek az "okos" válaszok, hogy mit javasolnak változtatni a képeken... akkor derültek ki számomra az első dolgok...
Aztán hamar ki is jelentkeztem onnan, nem az én világom.

Baribori írta...

Ne is hagyd, hogy megváltoztassák a szemléleted! Szerintem nagyon jók a képeid, és pont attól jók, hogy olyan, mintha ott lennék. Biztos lehet "tökéletesíteni" egy képet, de az már nem azt az érzést adja vissza, mintha kézen fognál, és veled mennék... Ritka már az ilyen, de aki szereti az "élő" képeket, semmiért sem cserélné el :-)

kavics írta...

Szívesen tanulok másoktól, de vannak, amikhez ragaszkodom, mint önmagam, az elképzeléseim.
Ezért olvasom pl. a Te blogod is szívesen, mert önmagad adod, van stílusod, és még hab a tortán, hogy a témáid az érdeklődési körömbe illenek. :-)
Szép hétvégét Nektek!

Baribori írta...

Köszönöm, ez most nagyon esett :-) Szép hétvégét Nektek is!