2014. január 26., vasárnap

Emlékzavarok

Néhány hete előkerült egy régi ismerősöm. Nem nagyon emlékszem rá, azt hiszem nem hagytunk mély nyomot egymás életében. Néhányszor beszéltünk telefonon, leveleztünk, satöbbi. Aztán találkoztunk, bár nem igazán értettem, hogy minek, hiszen az "együtt töltött évek alatt" sem volt sok mondanivalónk egymásnak. Valahogy nem metszették egymást a köreink.
   Találkoztunk. Előhozott néhány sztorit, amire nem emlékeztem pontosan. Illetve emlékeztem, de úgy emlékeztem, hogy nem ő szerepelt a történetben. Konkrétan egy történetre sem emlékeztem, amiben ő szerepelt. Akkor minek találkoztam vele? Jó kérdés, most már én sem tudom... Azt hiszem, úgy emlékeztem rá, hogy rendes gyerek.
   Az első néhány furcsa történet után vadul kotorni kezdtem az emlékeimben, hogy mi is lehetett. Lehet, hogy csak én emlékeztem rosszul, lehet, hogy tényleg töröltem bizonyos emlékeket. Napokig rágódtam rajta, hogy mi lehet az igaz ebből. Mert nem emlékszem. Persze neki nem mondtam meg, hogy másképp él bennem a történet, mert mi van, ha tényleg én emlékszem rosszul? Szóval próbáltam utánajárni...
   Néhány olyan ismerősömet is előszedtem, akik akkoriban láthattak, ott lehettek, tudhattak a kérdéses esetekről. Valahogy nekik is elsikkadt ez a "rendes- gyerek". Valahogy senki sem emlékezett rá. Már arra, hogy csinált volna bármit. Csak volt. Olyan rendes- gyerek, akit ha megkérsz, lemásolhatod a háziját, vagy odaadja a tízóraiját, ha te már megetted a tiédet. De ennyi, semmi más. 
   Kezdett egyre izgalmasabb lenni a dolog, újra találkoztam vele. Most már mint régi barátot üdvözölt. Beszélgettünk. Egyre több olyan története volt, hogy mi valaha régen jó barátok voltunk. Egyre több tök jó sztori került elő, hogy mi mindent csináltunk mi együtt. Olyan jó kis bulik, amiket biztosan nem hagynék ki. És mégsem emlékszem rájuk. 
   Azóta is kapcsolatban vagyunk, és egyre több történet kerül elő. Rólam, róla, rólunk. Olyan, mint egy képzelt barát. Egy képzelt barátság. Arra is gondoltam, hogy a meghamisított múlttal akar új barátságot építeni. Vagy az ő képzeletében tényleg megtörténtek ezek a dolgok, és próbálja velem is elhitetni. Vagy ami a legrosszabb, tényleg megtörténtek ezek a dolgok, csak nekem siklott valami félre, és elfelejtettem őket, esetleg el akartam felejteni. De olyan kedves történetek, miért akarnék egy jó barátot kitörölni az agyamból, az emlékeimből, a szívemből? 
   Persze egy csomó mindent tudatosan töröltem ki, de annyira hihetetlen, hogy egy barátommal tettem volna ezt... A találkozások folytatódnak, nem mondtam meg neki, hogy nekem semmi emlékem sincs a barátságunkról. Ő mesél, én hallgatom. Nem tudom, hova vezet ez az egész, de hetek óta ezen gondolkodom, hogy mi minden lakik az ember fejében, szívében...
 

5 megjegyzés:

kavics írta...

Én elmondanám az én érzéseimet, gondolataimat, márcsak a félreértések miatt is. Nehogy később nagyobb legyen a csalódottság, mi több a bonyodalom.
tiszta lappal játszani, mindig egy irányvonal (nem visz az erdőbe) és később nem kell szemrehányást tenned magadnak. Persze a közlés módja sokat ront vagy javít a helyzeten. A német azt mondja "Der Ton macht die Musik". :-)
(le tudnád venni ezt az ellenőrzőt, sokszor nehéz elolvasni!:-()

Baribori írta...

Hát, eleinte én is azt gondoltam, hogy el kellene mondani, de aztán úgy voltam vele, mi van, ha én tévedek? Most meg már annyira belekeveredtem, hogy egyre kínosabb a dolog...
(hogy kell levenni az ellenőrzőt?)

kavics írta...

Épp erre gondoltam...
(beállítások/bejegyzések és megjegyzések/szóellenőrzés megjegyzése - nem és már nem is kell senkinek ezzel bajlódnia. Nekem is más kedves blogos írta meg. Köszönöm!)

kavics írta...

(már levetted! :-D)

Baribori írta...

Köszi, megcsináltam, remélem működik :-)