2014. január 21., kedd

Az év legdepibb napjára

   Amikor döbbenten néztük antropológusok mellé szegődött operatőrök felvételeit, még békebeli fekete-fehér képernyőkön, mit képesek elkövetni afrikai népcsoportok hölgytagjai az általuk kigondolt szépségideáljuk eléréséért , nyakat nyújtani, koponyát torzítani, vagy Ázsiában lábfejüket ripityomra törni, nem sejtettük, hogy hamarosan ők, a "primitívek" jöhetnek hozzánk, Európába a szépségipar kreatívjainak évenkénti agymenéseiből szemezgetni. Persze régen is voltak például halcsontos fűzők, de előbb-utóbb el lehetett szabadulni az estélyről, a színházelőadás sem tartott örökké, és ki lehetett szabadulni fojtogató szorításukból, ápolgatni lehetett a véraláfutásokat. Félreértés ne essék, most nem fogom elkezdeni korholni a plasztikai sebészet gyöngyszemeit, hogy az amúgy háborús sérülések eltüntetésére, kozmetikázására kifejlődött tudományág, hogyan találta meg a közös érdeklődési pontot az unatkozó háziasszonyok és a félvilági némberek között. Nem térnék ki az elszaporodott műkörmök irányába sem, fantáziadús burjánzásukat kénytelen vagyok kultúrának tekinteni, hiszen egy nagy gondolkodó szerint, minden dolog kultúra, ami a létszükségleten túlmutat. Inkább arról szeretnék írni, vajon miért nem jó az, ami van. Miért akar a szőke fekete lenni és viszont,  az egyenes hajú göndör, és viszont, a nagy kicsi, a kicsi nagy satöbbi... Mindannyian akarunk valamik lenni, valamivé válni,  kergetjük saját, vagy rosszabb esetben (és ez a gyakoribb) a társadalom által elvárt ideáinkat. Vajon mikor leszünk képesek elérni célunkat? Egyszer. Talán. A Jövőben. És addig mi van a Jelenünkkel?  Haladjunk mindig a fal mellett az árnyékos oldalon? Arról nem is beszélve, hogy ha elértük, amit akartunk, újabb és újabb vágyaink támadnak, és minden kezdődik elölről. Másik téma, az öregedés. Tetszik, vagy sem bekövetkezik, ez van. Mi történik? Emlékekbe menekülünk. A múltba. Már megint elveszítjük a Jelent. Nincs is már semmi, csak Múlt és Jövő. Már nem élünk.

3 megjegyzés:

kavics írta...

„Mi a legviccesebb az emberben? (...) Mindig fordítva gondolkodnak: gyorsan fel akarnak nőni, hogy aztán az elveszett gyermekkor után sóhajtozzanak. Feláldozzák az egészségüket, hogy pénzt keressenek, aztán meg odaadják minden pénzüket, hogy egészségesek legyenek. Annyira sóvárognak a jövő után, hogy nem törődnek a jelennel, így aztán sem a jelent, sem a jövőt nem élik meg. Úgy élnek, mintha soha nem halnának meg, és úgy halnak meg, mintha soha nem éltek volna.“ Paulo Coelho

Baribori írta...

Na pont ez az, a kis lehetőség az életre a két nem-lét között- ezt kellene kihasználni...

kavics írta...

igen, igen!