2014. január 6., hétfő

A Margitsziget története 1. rész

    A sziget történetének legelső adatai a római uralom koráig nyúlnak vissza. Az itt talált legrégibb emlékek: rommaradványok, feliratos kövek, pénzek, az i.sz. II-IV. századból arra utalnak, hogy a római birodalom Pannonia provinciája a mai Margitsziget területét is magába foglalta. A kiásott római temető, a sírkövek feliratai valószínűsítik, hogy nemcsak helyőrség volt itt, hanem állandó lakosság is megtelepedett.
    A sziget rómaikori maradványairól a középkori esztergomi érsek és a Johannita várak körüli múltszázadi régészeti kutatások számolnak be. Ma már ezeknek a maradványoknak nyoma sem látszik. De a pusztítást nem lehet egyedül a legújabb kor bűnéül felróni, már ezt megelőzőleg sem sok emlék hirdette a római kultúra fényét. Amint azt a sziget egyházi épületeibe beépített római köveken látjuk, a XIII- XIV. század építkezései gondosan hasznosították a letűnt idők építészeti hagyatékát.
    A viszonylag kevés számú régészeti emlék ellenére bizonyosra vehető, hogy a nagy táborváros, Aquincum szomszédságában fekvő Margitsziget- melyhez ebben az időben még északról (Fürdősziget) és délről (Festősziget) egy- egy szigetecske kapcsolódott- fontos védelmi szerepet is töltött be. Jelentőségét még növelhette az is, hogy északi csúcsánál szelte keresztül a Dunát az a híd, amelynek megkövesedett pilléreit a mai óbudai Dunapart és a Hajógyár- sziget magasságában a mederszabályozási munkák folyamán megtalálták.
    A sziget története a népvándorlás évszázadai alatt homályban marad, első Árpád- házi királyaink okleveleiben jelenik meg újra „Nyulak szigete” néven. Nevét valószínűleg onnan kapta, hogy a királyok vadászterületként használták. A nyulak a lezárt, vízzel körülvett területen igen nagy mértékben elszaporodhattak. A sziget elnevezése évszázadokon keresztül többször változott. A XIV. század óta viseli Árpádházi Margit nevét, de a Nagyboldogasszony, Nyulak- szigete elnevezés vissza- vissza tér. Említik „Úr sziget”, „Budai sziget” vagy „Duna szigete” néven is. A XIX. században általános a „Palatinus sziget” megjelölés.
    A hagyomány szerint Imre király (1196-1204) a szigeten tartotta udvarát; feltételezhető, hogy ekkor már állott itt királyi lakhely- ennek mindeddig nem akadtak nyomára.
A dús fűvel, fákkal borított vadaskert már a XII. századtól kezdve szerzetesrendek otthona lett. A század folyamán betelepült premontreiek elsőnek építették ide kolostorukat és templomukat. IV. Béla 1245-ös okleveléből tudjuk meg, hogy a király elődei a premontreieknek adták az egész szigetet- a birtoklástól a domonkos apácáknak történt későbbi adományozás fosztotta meg őket. A kolostorhoz kapcsolt Szent Mihály prépostságot az iratok 1528-ig említik.


Nincsenek megjegyzések: