2013. május 27., hétfő

Légy átkozott! (tizenhetedik fejezet)

itt olvashatod az előzményeket (korábbi fejezettek)

   A hazaút hosszú és elgondolkodtató volt. Aelia a lelke mélyén érzett egy kis lelkiismeret furdalást, amiért ilyen alantas eszközökhöz kell folyamodnia, hogy lemossa a nevén esett gyalázatot. Úgy érezte, nem tudna szembeszállni a fúriákkal, esélye sincs velük szemben. A hűség pedig két ember dolga, senkinek semmi köze hozzá. Ez egy kényes téma, nem tudja megvédeni a saját igazát, nem tudja bebizonyítani, hogy ő igenis hűséges feleség, viszont a rágalmak meg tönkreteszik az egész életét. Ha Titusnak így megfelel, hogy Aelia legfőbb gondja nem a rabszolgák gardírozása, hanem vannak saját „ügyei”, akkor senkinek semmi joga hozzá, hogy őt elítélje. Nem tud olyan felesége lenni a férjének, amilyet elvárnának. Nem képes arra, hogy olyan életet éljen, amilyet az anyja, és a nagyanyja is élt. Nem képes élve elásni magát egy háztartásban, amikor a világ tele van izgalmas dolgokkal, amik csak arra várnak, hogy felfedezzék őket! Mintha az összes jó dolgot csak a férfiak számára hozták volna létre. A gondolatok össze-vissza cikáztak a fejében, képtelen volt őket kordában tartani.

   Titus felvetette, hogy akár el is költözhetnének egy másik városba. Egyikük sem lett volna képes elhagyni Aquincumot, így kimondatlanul is, ez egy lehetetlen ötlet maradt. A gonosz nyelvek pedig még Rómába is elkísérnék őket, így nem maradt más, mint itt, helyben legyőzni a rosszakarókat és tisztára mosni a nevüket. Ebben a városban élték le az eddigi életüket, minden emlékük ide kötötte őket, nem lettek volna képesek egy új helyen gyökeret ereszteni. Titus sem hagyná itt a mamát, noha néha már egészen úgy tűnt, képes elszakadni az első nőtől, aki rabul ejtette a szívét. 
 
- Idővel mindenki el fogja felejteni ezt az egészet! Csak most érdekes a dolog, mert friss esemény, amin tudnak csámcsogni! – Titus, az örök optimista, aki tényleg hitt benne, hogy csak idő kérdése, és leszállnak róluk. 
 
- Gondolkodtál volna azelőtt, édes lányom! Azelőtt, hogy ilyen helyzetbe hozod magadat és Titust! Egy nőnek nagyon kell vigyázni a becsületére, de én aztán beszélhetek neked! Eddig sem érdekelt a véleményem, hát most oldd meg magad! – Gelina, az anyósa egy kicsit elégedett is volt a kialakult helyzettel, amolyan önigazolásnak tekintette, hogy ő megmondta. Csapott állát egészen visszahúzta a nyakába és elégedetten rengette az itt feltorlódott bőrt.

    Apró malacszemei villogtak, kis tokája rázkódott a győzelem tudatától. Az idős nőt egészen felpezsdítette a közéleti történés. Így, hogy Aelia volt a középpontban, különösen felforrósodott az öreg, besűrűsödött vére. Maga gyalogolt ki a piacra, hogy újabb fejleményeket hallhasson. Már a lába sem fájt.

    Aeliának a fürdőben sem volt nyugta. A vélemények kérés nélkül zúdultak a nyakába.

- Drágám, Titus igazán nem ezt érdemelte volna! Más nő a helyedben hálás lenne, hogy ilyen férje van! De ismerlek jól, neked semmi sem elég, ha megszerzel valamit, máris nyújtod a kezed a másikért! A férfiakkal sem voltál képes betelni. – Serpentia selymes hangú észrevételei. A nagy fürdőben elkerülhetetlen volt a találkozás, hiába a mindent elborító forró gőz és pára, Serpentia még azon keresztül is észrevette Aeliát, és nem tudott ellenállni a késztetésnek, hogy egy kicsit taposson rajta. Tette mindezt behízelgő hangon, miközben barátságosan simogatta Aelia karját, amit az asszony egy bilincsként érzékelt, Serpentia szabályosan odaláncolta a meleg vizes fürdő falához, így megakadályozta abban, hogy elszaladjon a bántó szavai elől. Természetesen nem négyszemközt zajlott le ez a jelenet, Aelia bűnös élete így újabb árnyalatokkal gazdagodhatott. Serpentia pedig cinkosan mosolygott, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, ha egy férjes asszony szeretőket tartana. 
 
    A palaestrán, a tornacsarnokban Serpentia épp labdajátékot játszott nálánál jóval fiatalabb lányokkal. A sok vacsora és ünnepség nyomott hagyott a derekán, amit jótékony testmozgással igyekezett meg nem történtté tenni. Néhány kecses derékhajlítás és egy kis mozgás: Serpentia ismét nyeregben érezheti magát. 
 
Az éhes férfiak nem leplezték vonzalmukat:

- Esetleg taníthatnál énekelni engem is, kis madaram! – Ahenobantészhoz is eljutott Aelia könnyűvérűségének híre, és a legkevésbé sem szeretett volna kimaradni a Város legkapósabb asszonyának ágyából. 
 
    Aelia válaszra sem méltatta az ocsmány ajánlatot, sarkon fordult, és méltóságának maradékait megőrizve igyekezett mihamarabb elhagyni a helyszínt. Amikor úgy vélte, hogy a férfi már nem láthatja, a sietős lépteket futásra cserélte. A közfürdő előtt találkozott Ahenobantésszel, és annyira feldúlta az ajánlat, hogy egyenesen a fürdő háta mögötti keskeny utcát vette célba. Itt is jártak kocsik, szekerek, kerülgetni kellett őket, és ezen az utcán keresztül a piachoz lehetett kijutni. Aelia is gyakran használta ezt az utcát, a közepe táján egy kis terecske volt, díszes kúttal. Egy vidám delfin száján keresztül csobogott a kristálytiszta, hűs víz, ha csak erre járt, mindig ivott belőle pár kortyot. 
 
    A piac közelsége miatt a zsivaj itt már hallatszott, a víz csilingelő csobogásának hangjával keveredve egészen megnyugtató eleggyé szelídült. Az élet, az emberek hangjai. Nincs teljesen egyedül, és mégis. Leült a kút kávájára, homlokát a hűvös kőfalnak nyomta, mintha a felkavarodott gondolatai így egy kicsit lecsillapodhatnának. Hevesen habzsolta a levegőt, és már egyáltalán nem érdekelte, hogy ki látja, és mit gondol róla. 
 
    Ujjait bemerítette a vízbe és megbűvölten nézte, ahogyan a víz fodrozódik, örvénylik. Legszívesebben beugrott volna a kútba, hogy elnyelje az örök sötétség, de a kút nyilván nem volt akkora, hogy egy felnőtt nőt el tudjon nyelni. Ehelyett megmosta az arcát, és a kis felfrissülés után hazaindult. A legnéptelenebb utcákat választotta, hogy elkerüljön mindenkit, akit ismert. Inkább egy garázda vágja át a torkát, mintsem hogy még egy ismerőssel szembetalálkozzon!


Nincsenek megjegyzések: